Az anyaság archetípusa, ősi, isteni formája Szűz Mária, a Szűzanya. Szokták emlegetni Boldogasszonyként, Babba Máriaként, Napbaöltözött Asszonyként stb. És sokszor még össze is vitatkoznak, melyik igazabb a másiknál. Egyesek úgy vélik, hogy a keresztény Magyarország Mária-kultusza csak az ősmagyar hitvilág Istenanya kultuszának halovány mása és árnyéka. Mások úgy, hogy az ősmagyar „pogányság”-nak ehhez semmi köze, csak Mária színre lépésével kezdődhetett meg egy valódi és igaz kultusz. Én azt mondanám, mindkettejüknek igaza van, és ugyanakkor egyiküknek sincs. Mert nem veszik észre, hogy ugyanarról beszélnek. Semmiféle szembenállás nincs a kettejük között. Minden ellentételezés e tekintetben csupán emberi koholmány. A magyarság nagy tisztelete a női nem, illetve az Istenanyaság iránt időtlen idők óta megvolt. De az az ellentmondás, ami a két vallási forma között feszül, csak egy magasabb rátekintésből oldható fel, amivel végre minden a helyére kerülhet. Nagyon fontos ugyanis tudni, hogy Szűz Máriát és akit valaha az ősmagyarok Istenanyaként tiszteltek, nem lehet egyszerűen egy emberi személyként felfogni a történelem hosszú fonalán. Ez egy leszűkített értelmezés. Hanem Ő egy időfeletti, isteni „személye”, isteni forrása az anyaságnak, tágabban pedig a nőiségnek. Ezért lehet forrása minden Istenanya-képnek, megnevezésnek, ahogyan az ősmagyar hitvilágban, éppen úgy a kereszténységben. Nem egymástól vették át ezeket az ideákat a különféle vallási rendszerek, hanem ezek örökké létezők, soha el nem múlók, következésképpen minden idők minden embere számára jelenlévők voltak. Ilyen módon tehát ahogy régen az Istenanya volt, most a kereszténység megnevezésében Szűz Mária a neve Az Anyának, A Nőnek. Változás csak a felszínen zajlott le, valójában minden ugyanaz maradt.Visszatérve mai napunkhoz, innen kapja – időfelettiségéből következően – minden időben és minden helyen minden anya „anyaságát”. Ugyanis amint megszüli gyermekét, az anyaságban közösségre lép Vele (azzal az emberfeletti lényeggel, akit Szűz Máriaként, vagy Istenanyaként írunk körül), az anyaság legtisztább ősmintájával. Hiszen minden ember születésénél jelen van az Isten, amint Lelkét leheli az újszülöttbe, ebből következően tehát jelen van az Istenanya is, aki a születendő gyermek életre segítésében mindent megtesz, ami csak tőle telik.
Egyfelől megközelítve tehát: Szűz Máriának mondjuk azt, aki minden anyában működik: gyermeke iránti szeretetében, érte való önfeláldozásában, védelmező nevelgetésében, örökkön figyelő tekintetében, vigasztaló ölelésében, bátorító szavaiban, mindenkori együttérzésében. Így tekintve a szent anyaság, Szűz Mária saját Édesanyánkban mutatja meg magát. De másfelől az összes ember közös anyjának is tartjuk. Mert ő mindenkinek helyet ad szerető szívében. És mivel az említettek szerint időfeletti értelemben, az örök jelenben, azaz most is, ebben a pillanatban is szüli, nevelgeti, támogatja és bíztatja szent Fiát, amennyiben mi is megvalósítjuk a „Fiúságot” magunkban, annyiban a mi Szent Anyánkká is válik. Ezért énekelték régen a magyarok így imádságukban, a régi himnuszban: „Boldogasszony Anyánk”. És ráadásul mi, magyarok, olyan kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy midőn Szent István királyunk országunkat Szűz Máriának ajánlotta, így anyánk mellett az országunk védőszentje is ő lett.Szent Pio atya, az olasz származású, szent életű szerzetes, akinek nevéhez számtalan csoda kötődik (mivel a legújabb korban élt, szerencsénkre ezek közül sok dokumentálva is lett) így szól országunk védőszentje kapcsán:
“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Olyan most ez az ország, mint a keresztet megjárt Krisztus teste anyja ölében. Mintha egészen meghalt volna. De anyja, Szűz Mária, Boldogasszony Anyánk bízik még bennünk, mert ő igazán, bizonyosan tudja, aminek hitében mi számtalan viszontagságaink során olykor megtántorodunk, hogy ha nem is evilági értelemben, hát annál még dicsőbb módon:
Feltámadunk!