Assange mellett döntött az ENSZ, a britek és a svédek kiakadtak

Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítóját 2010 decembere óta lényegében "önkényesen tartja fogva" Nagy-Britannia és Svédország.

A világszervezet önkényes fogva tartással foglakozó munkacsoportjának (WGAD) öt független szakértője többségi szavazással fogadta el állásfoglalását, amely szerint a két ország "véget kell vessen" a 2012 júniusában Ecuador londoni nagykövetségére menekült Assange fogva tartásának, "személyes integritását és mozgásszabadságát tiszteletbe kell tartaniuk, és érvényesíthető kárpótlásban kell őt részesíteniük".

Állásfoglalásukban a szakértők a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményére hivatkoznak, amelyet 168 ország írt alá, közöttük Svédország és Nagy-Britannia is.

Az amerikai diplomáciai táviratok százezreit nyilvánosságra hozó WikiLeaks-alapító szerdán jelentette be, hogy ha az ügyét vizsgáló ENSZ-bizottság ellene ítél, elhagyja pénteken Ecuador londoni nagykövetségét, és aláveti magát a brit letartóztatásnak. Ha viszont neki adnak igazat Nagy-Britanniával és Svédországgal szemben, s kiderül, hogy törvénytelenül jártak el ellene, akkor arra számít, hogy azonnal visszakapja útlevelét és megszűnnek az őrizetbe vételére tett kísérletek.

A svéd ügyészség, amely nemi erőszak vádjával adott ki letartóztatási parancsot Assange ellen, csütörtökön úgy reagált a fejleményre, hogy az ENSZ-szakértők állásfoglalása nem lesz hivatalos kihatással Assange ügyére. A brit rendőrség szintén úgy reagált, hogy az Assange elleni letartóztatási parancs továbbra is érvényben van, és le fogják őt tartóztatni, ha elhagyja Ecuador londoni nagykövetségét. A brit kormány egyik szóvivője azt hangoztatta, hogy Assange-t soha nem tartotta fogva önkényesen Nagy-Britannia, hiszen ő maga döntött úgy, hogy nem hagyja magát őrizetbe venni, és inkább Ecuador nagykövetségén marad.

A jogi szakértőkből álló testület a brit és a svéd féltől is bekérte a WikiLeaks-alapító elleni bizonyítékaikat.

Assange maga folyamodott a szóban forgó ENSZ-munkacsoporthoz azzal a kéréssel, hogy döntsön arról, önkényes fogva tartásnak minősül-e az, hogy több mint három éve az ecuadori nagykövetség falai között kénytelen élni. Az ausztráliai férfi szerint azáltal, hogy a képviseletről a lábát sem teheti ki, alapvető szabadságjogaitól van megfosztva, többek között nem jut napfényhez és friss levegőhöz, valamint megfelelő orvosi ellátáshoz sem.

Az ausztráliai állampolgárságú, 44 éves Assange portálja 2010-től kezdve csaknem 400 ezer bizalmas amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg és tett közzé médiapartnerei segítségével - mindenekelőtt az Egyesült Államok afganisztáni és iraki katonai beavatkozására vonatkozóan -, számos olyan tényt hozva nyilvánosságra, amely miatt az Egyesült Államoknak utólag bocsánatot kellett kérnie szövetségeseitől.

A svéd hatóságok azonban egy szexuális bűncselekmény gyanújával körözik őt, két egykori munkatársnőjének feljelentése nyomán. A vádat tagadó férfit a svéd nemzetközi körözés alapján 2010. december 7-én őrizetbe vették Nagy-Britanniában, és az első fokon eljáró londoni bíróság 2011 februárban jóváhagyta kiadatását. 2012 nyarán azonban Assange Ecuador londoni nagykövetségén kért és kapott politikai menedékjogot, és azóta nem tette ki onnan a lábát.

A férfi ügyvédei szerint ugyanis félő, hogy Svédország kiadná Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a bizalmas diplomáciai sürgönyök tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene, és akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

Philip Hammond brit külügyminiszter nevetségesnek nevezte pénteken az ENSZ egy emberi jogi munkacsoportjának Julian Assange ügyében pénteken kiadott állásfoglalását, és kijelentette, hogy a WikiLeaks alapítója valójában az igazságszolgáltatás elől bujkáló szökevény.

A britek nevetségesnek tartják a döntést

"Elutasítom ennek a munkacsoportnak a döntését" - mondta Hammond pénteken az ITV brit hírtévének. "Ez a csoport hozzá nem értő emberekből áll, nem jogászokból. Julian Assange szökevény, (...) aki az igazságszolgáltatás elől bujkál az ecuadori nagykövetségen" - hangoztatta a brit diplomácia vezetője.

"Előbújhat onnan bármikor, ha úgy dönt (...) De akkor kénytelen lesz bíróság elé állni Svédországban. Őszintén szólva, a munkacsoport nevetséges megállapításra jutott, amit visszautasítunk" - tette hozzá Hammond.

A svédek is visszautasítják a döntést

A svéd kormány is visszautasította pénteken az ENSZ egy emberi jogi munkacsoportjának állásfoglalását, jelezve, hogy Stockholm "nem ért egyet" a döntéssel.

A szakértői testülethez intézett levelében a svéd külügyminisztérium azt hangoztatta, hogy a világszervezet szakértőinek "nincs joguk beavatkozni egy folyamatban lévő", a svéd igazságszolgáltatás előtt fekvő ügybe.

A svéd királyi ügyészség, amely egy 2010-ben Svédországban történt nemi erőszak vádjával adott ki letartóztatási parancsot Assange ellen, már csütörtökön leszögezte, hogy az ENSZ-szakértők állásfoglalása nem lesz hivatalos kihatással Assange ügyére.

Julian Assange egyik svéd ügyvédje ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy Svédországnak "nincs más választása, minthogy alávesse magát" az ENSZ emberi jogi csoportja álláspontjának. Thomas Olsson szerint Svédország "elkötelezte magát azok mellett a szabályok és döntések mellett, amelyek az ENSZ emberi jogi chartájában" találhatók. Hozzátette, időt kell adni az ügyet kézben tartó svéd ügyésznek, "hogy elemezhesse ezt az állásfoglalást, és ezt követően meghozza döntését".