Az amerikaiaknak fogalmuk sincs, hogy mit akarnak

N. Rózsa Erzsébet szerint túl durva az a kérdés, hogy halott-e a megállapodás, lehetetlen igennel vagy nemmel válaszolni, mert jóval összetettebb a kérdés. Úgy érzi, hogy az iráni oldal véleményét kevesebbet hallhatjuk a médiában, mint a nyugati oldalt. Az iráni nukleáris programot végig következetesen békés, civil célúnak tartja, hozzátéve, hogy bármi, ami nukleáris, magában hordozza a kettős cél lehetőségét.

Irán részese az atomsorompó-egyezménynek, márpedig ha teljesítik ennek a feltételeit, akkor joguk van a békés használathoz. A történethez tartozik, hogy az iszlám köztársaság utoljára 2003-ban hajtott végre katonai célú nukleáris kísérletet, majd Ali Hámenei legfelsőbb vezető 2005-ben meghirdette a nukleáris fatvát, azaz megtiltotta, hogy ilyen fegyvereket fejlesszen Irán. Nekünk nem biztos, hogy sokat mond ez a tulajdonképpen vallási határozatnak nevezhető kinyilatkoztatás, de a síita Iránban az ajatollah szavánál nincs erősebb. Hámenei az atomalkuhoz vezető tárgyalásokra áldását adta, de azt is hozzátette, hogy ő nem bízik az amerikaiakban – ez az álláspontja utólag megerősítést nyert Trump döntésével.

Azt is fontos leszögezni, hogy az általános narratívával szemben Iránt nem a szankciók ültették asztalhoz, hanem sokkal inkább az, hogy végre elismerjék, nekik is joguk van nukleáris energiát használni. A büntetőintézkedések ugyan befolyásolták a társadalom életét a gazdasági korlátok miatt, de a rendszer így is életképes volt.

Ha teljesen megszűnik a megállapodás és Teherán kivonja magát a nemzetközi ellenőrök tevékenysége alól, benne lehet a pakliban, hogy atomfegyvert fejlesztenek, de ezt nem kell készpénznek venni, mert például a Szaddám Huszein vezette Irak sem tett így, nemzetközi ellenőrök nélkül sem.

Mit gondolnak Amerikában?

Magyarics Tamás hangsúlyozta, hogy akárcsak az irániak velük szemben, az amerikaiak is bizalmatlanok az irániakkal szemben. Washington a fatva erejében és a békés fejlesztésben sem hisz. Úgy gondolják, hogy Teherán végső célja az atomfegyver létrehozása, ezért is készítenek ehhez szükséges hordozórakétákat. Bár multilaterális megállapodás nincs ezekre az eszközökre vonatkozóan, ahogy a nukleáris egyezménybe sem vonták be őket – többek között ezt is sérelmezi Trump – így nem is lehet számon kérni Iránon az ilyen irányú fejlesztéseket. Ennek ellenére Teherán már bejelentette, hogy felhagynak az interkontinentális ballisztikus rakéták építésének programjával.

Az amerikaiak attól is tartanak, hogy a nukleáris szankciók felfüggesztése által felszabadult pénzt Teherán nem a belső reformokra költi, hanem olyan csoportokat pénzel, amik ellenségesek Washingtonnal vagy annak térségbeli szövetségeseivel.

Bizonyos szempontból Irán álláspontja is érthető, két erős, ellenséges ország is ott van a régióban, így szükségük van a rakétáikra, hogy valamilyen szintű elrettentő erőt fel tudjanak mutatni.

Amerika nem szeretné, hogy egy esetleges iráni nukleáris képességgel megváltozzon a regionális helyzet és a stabilitás, ráadásul tartanak a dominó-elvtől is, mely szerint ha Teheránnak lesz nukleáris csapásmérő eszköze, akkor előbb-utóbb Szaúd-Arábia és Törökország is akar magának, hogy ne maradjon le a fegyverkezési versenyben.

Az amerikai külügyben sokszor hiányzik a hosszú távú, stratégiai gondolkodás. Sokan az iraki háború miatt is azért kritizálták őket, mert nem volt stratégia, nem készültek arra, hogy milyen hosszú távú következményekkel járhat, ha Szaddám személyében kiütik az egyik legstabilabb szereplőt a közel-keleti sakktábláról. Az is problémás, hogy általában külön projektként tekintenek a közel-keleti szereplőkre, például a Daeshre, Szíriára vagy épp Iránra, pedig ezek mind összefüggnek. Összességében nem nagyon van elképzelésük arról, hogy mit kellene csinálni a Közel-Keleten.

Amerikában sok millió szavazópolgárt jelent a keresztény cionista és a zsidó réteg, akik értelemszerűen Izrael érdekeit tartják a legfontosabbnak, a republikánus politikusokra pedig viszonylag nagy befolyásuk lehet. Határozott és egyértelmű, hosszútávú közel-keleti doktrína hiányában ez hatást gyakorolhat az elnökre.

Szalai Máté úgy látja, hogy sok álszentség van a diskurzusban a megállapodással kapcsolatban. Kiemelte, hogy nem a bizalmon alapul ez a szerződés, hanem egy eddig példátlan szintű monitoring rendszeren. Az ellenőrzések szintje és komolysága azt mutatja, hogy eddig sem volt szó bizalomról.

Trump tranzakcionalista politikáját látva nem érti, hogy miért szállt ki egyoldalúan az alkuból. Az amerikai elnök a kétoldalú kapcsolatrendszert részesíti előnyben, melyben mindig van valami deal a felek között, valamit-valamiért elven. Itt viszont nem láthatjuk az általa sokat emlegetett dealt.

Az európaiak részéről is érzékelhető bizonyos szintű álszentség. Elsősorban két cél vezérli őket:

• ne legyen Iránnak nukleáris fegyvere

• működjön az üzlet Irán és Európa között

Európát – az Egyesült Államokkal ellentétben – nem érdekli, hogy Irán mekkora befolyással bír a régióban.

1996-ban is volt már hasonló, például Iránt és Líbiát szankcionáló amerikai törvény, ami ellentétes volt az európai cégek érdekeivel, de nem lett belőle akkora feszültség, így most sem várható, hogy Washington és az európai államok között komoly ellentét alakulna ki.

Azt csak papíron tartja jó ötletnek, hogy Kína és Oroszország átveszi az európai pozíciókat Iránban, mert Teherán sokkal inkább Európával akar üzletelni. Hiába vennék át például az egyik olajmezőn a Total helyét kínai cégek, ha a franciák nagyságrendekkel fejlettebb technológiával rendelkeznek. Az sem véletlen, hogy Irán Airbus és Boeing repülőgépeket vásárolt – bár az üzlet nagy része most kútba esett – mert csúcstechnológiát szeretnének beszerezni, amit a kínai vagy orosz fél nem mindig képes produkálni.

Attól nem érdemes tartani, hogy iráni-izraeli háború törhet ki, mert mindkettő félnek túl kockázatos lenne támadást indítani a másik ellen. Teheránban azzal is tisztában vannak, hogy egy koalíció valószínűleg szétbombázná az országukat, ami a mostani rendszer bukásához vezethet, ezt viszont mindenképp el akarják kerülni. Ezzel szemben viszont Szíriában súlyosbodhat a helyzet.

Mi lehet a megoldás?

Trump hibázott, amikor kiugrott a szerződésből. Ezen megállapodásra alapozva tovább kellett volna építeni az alkut, bevonva olyan területeket is, melyeket az amerikai elnök is említett, mint például a regionális helyzetet vagy a rakéták kérdését. Ha ezeket egyszerre kívánja tárgyalni a nukleáris fegyverek fejlesztésének ügyével, akkor szinte garantált, hogy eredménytelen lesz az egyeztetés. Külön-külön viszont, az atomalkura alapozva még volt esély erre.

Iránnak a kiváráson kívül gyakorlatilag nincs más lehetősége. Az biztos, hogy ők próbálják menteni a menthetőt, Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter diplomáciai körútra indult Oroszországba, Kínába és Brüsszelbe, hogy az alku továbbéléséről tárgyaljon. Moszkva szerepe még érdekes lehet, mert ők abban érdekeltek, hogy magasan legyen az olajár, amit az alku megszűnése elhozhat. Az orosz gazdaság 60 dollár körüli hordónkénti árnál kerül egyensúlyba, minden, ami ezen felül van, pluszpénz. Ennek ellenére a Kreml hivatalos kommunikációja szerint nem örülnek Trump döntésének és kitartanak az egyezség mellett.

Az EU-nak nem csak gazdasági, de hitelességi szempontból is fontos, hogy az amerikaiak nélkül is életben tudják tartani a megállapodást, mert Brüsszel már semmilyen külpolitikai eredményt nem tud felmutatni, a Földközi-tengeren és valamelyest a Közel-Keleten kívül nem is tekinthető globális hatalomnak.

Végkövetkeztetésként annyit levonhatunk, hogy a közös érdekek életben tarthatják az alkut. Az is látható, hogy politikailag már megszűnt az USA hegemón szerepe, de pénzügyileg közel sem ez a helyzet, így ott már nehezebb lesz szembemenni Washingtonnal.