Ausztrália is csökkenti a károsanyag-kibocsátást

Ausztrália a 2005-ös szinthez képest 26 százalékos csökkentést irányzott elő 2030-ig a széndioxid-kibocsátásban.

A végül elfogadott, 26 százalékos csökkentési cél négy százalékkal kevesebb, mint egy korábbi javaslatban szereplő érték. Canberrát többen bírálták amiatt, hogy a károsanyag-kibocsátás korlátozására vonatkozó tervei elmaradnak a fejlett országokban elfogadottaktól.
 
Abbott azt mondta, hogy akár a 28 százalékot is elérheti az előirányzott érték, és a klímaváltozás elleni küzdelem terén a hasonló méretű nemzetgazdaságokhoz viszonyítva Ausztrália a középmezőnyben szerepel.
 
Az Egyesült Államok nemrég jelentette be, hogy a 2005-ös szinthez képest 32 százalékos csökkentést irányzott elő 2030-ig az erőművek széndioxid-kibocsátásában az amerikai Tisztaenergia-program keretében. Az Európai Unió az 1990-es szinttel szembeni 40 százalékos csökkentésre tett ígéretet 2030-ig.
 
Mark Butler ausztráliai ellenzéki politikus kedden úgy vélte, az előirányzott korlátozás Ausztráliát a fejlett gazdaságok sorában a lemaradók közé helyezi, és a kontinensnyi méretű ország egyébként is nagyon magas környezetszennyezési értékről indulva kezdi meg a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Az ország jelentős mértékben támaszkodik széntartalékaira. A kormány bírálói szerint Abbott kormánya például a szénipar gazdasági jelentősége miatt ellenzi a szélerőművek nagyobb mértékű használatát.
 
A kormányfő kedden azt is közölte, hogy nem vesz részt az ENSZ idén decemberre tervezett párizsi klímakonferenciáján, amelyen várhatóan 195 ország átfogó, a gazdasági fejlettségtől függetlenül mindenkire kötelező jellegű megállapodást köt a globális felmelegedés korlátozásáról. A tervek szerint az eseményen Ausztráliát Julie Bishop külügyminiszter fogja képviselni.