Az állam nem véd meg, de a pénz persze kéne neki

Hiába a megítélt kártérítés: a bűnözőtől lefoglalt vagyonért előbb az állam jelentkezhet, az áldozatnak végül nem marad semmi.

A képviselő a szíven szúrt Marian Cozma kézilabdázó és az agyonvert Szögi Lajos tanár példáját hozta fel, mellyel kapcsolatban elmondta: hiába vannak jogerős kártérítési ítéletek, a bűnözőktől lefoglalt vagyonért először az állam áll sorba, mondván, meg kívánja téríteni a bűnügyi költségeket. A sértett, vagy annak családja csak ezután következhet, ám jellemző, hogy a bűnügyi költség olyan magas, hogy nekik már semmi nem jut.
 
Ráadásul - tette hozzá - a büntetőeljárásról szóló törvényben foglaltak szerint az igazságügyi miniszter az elkövető kérelmére elengedheti a bűnügyi költségek megtérítését, ugyanakkor az áldozati fél ezt már nem kérheti. Pedig ha kérhetné, akkor az elkövetőnek nem az állam felé, hanem rögtön az áldozatok felé kellene teljesítenie a kártérítést. A törvényt a Jobbik úgy módosítaná, hogy a bűnügyi költségek elengedését hivatalból lehetővé tennék, illetve a miniszteri kérelemhez megadnák a jogot a sértetteknek is.
 
Dr. Staudt Gábor bejelentette továbbá, hogy az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító javaslatban a végrehajtásról szóló törvényt is módosítanák, eszerint - mintegy bebiztosítva az előzőleg említett javaslat célját - az állam polgárjogi igénye egyszerűen "helyet cserélhetne" az állampolgárokkal, és az új rendszerben
előbb az áldozatok kapnák meg a kártérítést, az állam csak utána kérhetné számon a bűnügyi költséget az elkövetőkön - ha kell, akár évtizedeken át, különböző levonások formájában.
A képviselő közölte, hogy javaslatukat előremutatónak tartják, mely egy első lépést jelenthet a tényleges kártérítések felé. Dr. Staudt Gábor úgy fogalmazott, a Jobbik szolidáris a bűncselekmények áldozataival, viszont most "az állam nem védi meg állampolgárait, de pofátlan módon tartja a markát, és így sok esetben nem jut semmi a valódi sértetteknek".
Marian Cozmát, az MKB Veszprém román kézilabdázóját 2009. február 8-án késelte halálra egy cigányhorda. A családnak megítélt kártérítés ugyanakkor elmarad, ugyanis az állam több mint 100 millió forintos bűnügyi költségre tart igényt, ez pedig a lefoglalt vagyonnál is több. A családnak tehát jó eséllyel egy forint sem jut, a sportoló apja pedig nemrég odáig jutott, hogy a magyar konzulátus előtt akarta magát felgyújtani, ha nem változtatnak a helyzeten.
 
Szögi Lajost 2006. október 15-én verték halálra Olaszliszkán: a tanár gyermekeivel tartott autóval egy közeli faluba, amikor egy cigány lány átszaladt előtte az úton. Ugyan az autó nem ütötte el a gyereket, de annak családtagjai magyarellenes kiáltások közepette a helyszínen, gyermekei szeme láttára végezték ki a férfit. A Szögi család a mai napig nem kapott kártérítést, hiába ítélte meg számára a bíróság. Az ún. „romagyilkosságok” ügyében a kormány külön forrásból biztosított 70 millió forintos kártérítést.