Sokszor úgy tűnik, a mai világ sajnos igencsak megfeledkezett az anyai munka megbecsüléséről. Mondhatjuk úgy is, „elanyátlanodott” világot élünk. Arról a szeretetteljes, odaadó és állhatatos munkáról van szó, amelyet egy anya végez született gyermekéért, körülötte és nem utolsó sorban éppen hogy csak e világra érkezett lelkében. A folyamatos fenntarthatatlan fejlődés és profitorientáltság, amely mai életberendezkedésünket sajnos igen nagy mértékben meghatározza, céljának nem az emberi lélek minél körültekintőbb nevelését, terelését, kiérlelését, hanem a pillanatnyi gazdasági, pénzügyi, materiális, kézzelfogható hasznot tekinti. Ezért „fejlődik” a mai modern társadalom is abba az irányba, hogy a gyermeket minél előbb szakítsa el anyjától, terelje bölcsődébe, majd óvodába, hogy az anya mielőbb újra munkaképes „haszonállat” lehessen.Pedig képzeljük csak el, micsoda traumát okozhat a túl korai elszakadás a gyermeki lélek mélyrétegeiben, ha feltételezzük – Rudolf Steiner német filozófus nyomán –, hogy az embergyermek lelkének 7 éves koráig nagy része az anyjáéval közös, vagy legalábbis láthatatlan, titkos aranyszál köti össze a kettőt, amely minden rezdülést továbbít.
Ezért ahelyett, hogy a profittal foglalkozva az anyák mielőbbi munkába állítását szorgalmaznánk, talán inkább arra kellene nagyobb hangsúlyt fektetnünk, hogy ebben az ifjú gyermek későbbi személyisége szempontjából rendkívül fontos időszakban az anyát mindennel ellássuk, amire csak szüksége van, hogy se testiekben, se lelkiekben hiányt ne szenvedjen, káros behatások ne érjék, legyen megfelelő társasága, de intimitása is a gyermekkel, illetve saját magával való foglalkozáshoz… stb.
Nem lenne új találmány, hiszen a magyar néphagyomány szerint (de bizonyára nincs ez másképp más népeknél sem) az anyára szülés után főztek, gondot viseltek a falubeli asszonyok, gyakran meglátogatták, körülvették szeretettel a gyermeket, hogy azt a paradicsomi állapotot, amely ekkor az apróságra jellemző, megőrizzék számára, gondosan biztosítván az ideális környezetet. Mert ha ekkor nem éli ezt meg, annál nagyobb kihívás elé áll majd élete során, amikor a nagy viszontagságok közepette e paradicsomi idillre kell visszaemlékezzen szíve mélyén.
De nem lehet elmenni egy másik, ezzel éppen ellentétes szélsőség mellett sem, amely az anyákkal és kisgyermekekkel szembeni túlfűtött érdeklődés, és amely csaknem ugyanannyira jellemzi korunkat, mint az előbbi érdektelenség és tiszteletlenség. Ez már csak természetes, hogy ha a világ az egyik véglet irányába eltolódik (alacsony gyermekvállalási kedv, gyermekáldás tiszteletének hiánya az abortuszig elmenően), szükségszerűen fel kell, lépjen egy ezzel ellentétes, ezt kiegyenlítő folyamat. Ez pedig a kisgyermekek túlzott, már-már elnyomó körülrajongása. Kezdve a legkisebb kortól vásárolt temérdek rikító színű, zenés csörgőktől, a folytonos produkáltatáson át az állandó képi és hanganyagon, illetve mindennemű fórumon történő megörökítésig bezárólag. (Ennek persze van egy természetes, normális mértéke, amivel semmi probléma nincs. Csak az lehet káros a felnövekvő gyermek számára, ha túlzásba viszik mindezt.)
Tehát a mai kor gyermekáldáshoz, anyasághoz való viszonyát egyrészt egy ridegség, távolságtartás – mivel hogy is tudna az ember bármit is kezdeni egy csecsemővel, mikor alig látott ilyet –, másrészt egy körülrajongás jellemzi, ami csupán ugyanazon érem másik oldala.
Ez után a jelenkori körkép sötét oldala után vázoljuk fel, mi is lenne az ideális viszony. Ahogy már említettük, ezt talán a (nem is olyan rég-) múltban kell keresnünk, és a jövőben megvalósítanunk. Az anyasághoz való természetes, normális viszonyulás volna a jó, amelyben sem a társadalomból kitagadva, a haszontalanság érzésével, sem túlértékelve, kínosan a középpontba kerülve nem érzi magát sem az anya, sem a gyermek. A gyermekáldás természetes jelenlétére és az élet folyásába való újra felvételére van szükség. Hogy meglegyenek az anya biztos, otthonos és nyugodt keretei, körülményei a szülés előtt, közben és után. És tegyük hozzá, a gyakorlatban általában ez így is működik, természetesebben, mint ahogy ezt a fent kritizált, általánosan csak a nyugati média által favorizált és felkapott szélsőséges élet- és értékellenes csoportok hirdetik. Az „anyai munkát” általában mind a család, mind a férj, mind a felnövő gyermek igen megbecsüli.
És az anyaság soha nem fogja elveszíteni értékét, mivel Krisztus után szabadon mondhatjuk: „nem e világból való”, hanem mindig egy csoda, és létét sem ideológiáktól, sem gazdasági vagy politikai érdekektől, sem a társadalomtól, hanem az Örök Forrástól nyeri.