Az ellenzék támogatását várja a Fidesz

Gulyás Gergely abban bízik, hogy meglesz a kétharmados támogatás az alkotmánymódosításhoz.

Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, az összes képviselő kétharmadának a támogatása szükséges ahhoz, hogy alkotmánybírákat válasszanak, illetve hogy az alaptörvényt módosítsák. Hozzáfűzte, ellenzéki támogatás nélkül egyik sem lehetséges.

"Éppen ezért szeretnénk kompromisszumra jutni minden, a tárgyalásra hajlandóságot mutató ellenzéki párttal. Ez az ország érdekében áll, hiszen sem az alkotmányos intézményrendszer működése, sem a magyar polgárok védelme nem lehet vita tárgya" - mondta a politikus.

Jelezte, az elmúlt egy év európai történéseinek hatására minden ország keresi azokat a jogalkotási lehetőségeket, amelyek hatékony kormányzati fellépést tesznek lehetővé válsághelyzetben.

Gulyás Gergely kijelentette: szó sincs arról, hogy az alkotmánymódosítással teljhatalmat akarnának, a terrorveszélyhelyzetről szóló jogalkotási csomag, amely tartalmazza a honvédségi törvény és a nemzetbiztonsági törvény módosítását is, képessé teszi az országot arra, hogy ilyen helyzetben az állam saját maga és a polgárai védelmét elláthassa.

Hozzátette: azt szeretnék, ha már február 15-től megkezdené ennek tárgyalását az Országgyűlés, ehhez február 9-ig kell benyújtani a törvénytervezetet.

A fideszes politikus beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszak nagyon fontos feladata az új büntetőeljárási törvény elfogadása. A változások között említette, hogy a tárgyalást, a jelenleginél szélesebb körben, a vádlott távollétében is le lehessen folytatni, illetve a gyorsított eljárások alkalmazási körének kibővítése is cél.

Szintén az idén szeretnék elfogadni az új polgári eljárási törvényt is - tette hozzá Gulyás Gergely.