Az irániak a „méltóságteljes közeledést” választották

"Az irániak már választottak: méltóságteljes közeledés. Az Egyesült Államok és szövetségesei számára is elérkezett az idő, hogy válasszanak: nyomásgyakorlás vagy megállapodás" - írta Zaríf Twitter-mikroblogján.

Megfigyelők szerint az iráni külügyminiszter ezzel egyértelműen Barack Obama amerikai elnök előző napi üzenetére reagált.

Obama az irániaknak címzett, a perzsa újév (nouruz) alkalmából csütörtökön közzétett videoüzenetben azt mondta, hogy az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokon kibontakozó megállapodás kivételes lehetőséget jelent az Egyesült Államok és Irán közti kapcsolatok javítására. Egyúttal azonban arra is figyelmeztetett, hogy "ha sikerül megmaradni a kompromisszum útján, az az irániaknak jobb lehetőségeket jelent. Ha viszont az iráni vezetők úgy döntenek, hogy letérnek erről az ösvényről, az ország lakossága elszigetelt marad, és lehetőségei továbbra is korlátozottak lesznek."

Irán és a nemzetközi közösséget képviselő hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

A felek most a március 31-ig kitolt határidőig szeretnének megállapodásra jutni egy keretszerződésről, június 30-ra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.

Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője kedden azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak sikerült megállapodniuk a Teherán vitatott atomprogramjára vonatkozó "technikai kérdések 90 százalékáról". Egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes viszont arról beszélt, hogy "nehéz kérdéseket" kell még megoldaniuk az egyeztetéseken.