Az Iszlám Állam eszköz a nagyhatalmak kezében

Az ún. Iszlám Állam a nagyhatalmak kezében levő eszköz, amelyet ők hoztak létre, fegyvereztek fel és támogatnak - véli a szíriai római katolikusok vezetője. 
„Ahelyett, hogy küzdenének ellenük a szárazföldön, kőolajat és erről a területről elrabolt archeológiai emlékeket vásárolnak tőlük. Nagyon jól tudjuk, hogy kik vásárolják meg ezeket a dolgokat az ún. Iszlám Államtól.”
 - mondta. Georges Abou Khazen püspök szokatlanul kemény hangvételű nyilatkozatáról a Vatikáni Rádió számol be. A latin rítusú aleppói apostoli helynök az olasz Tv2000 híradójában szólt a Szíriával határos országokban jelen levő kiképzőtáborokról is, közülük Törökországot is megemlítve. Az ún. Iszlám Állam emberei elfoglalták azokat a területeket, ahol kőolaj található. Először 10 dollárért, mostmár 30 dollárért árulják hordónként. Az aleppói püspök feltette a kérdést: 
„Vajon kik vásárolják a kőolajat és az archeológiai leleteket? Bizonyára nem a szomáliaiak vagy a mauritániaiak”
Khazen püspök a SIR olasz katolikus hírügynökségnek nyilatkozva kommentálta a katonai műveleteket, amelyeket Törökország hajt végre az ún. Iszlám Állam ellen Szíriában és a kurdok ellen Irakban. „Az emberek attól tartanak, hogy a törökök az Iszlám Állam elleni harc kifogásával a kurdok ellen küzdenek.”
„Ha az ún. Iszlám Állam ellen irányul, akkor rendben van, de ha egy Szíriától független zónát akar létrehozni, az veszélyes.”
A püspök szerint  „Törökország engedélyezte az ún. Iszlám Államnak a belépést, a felfegyverkezést és a kiképzést saját területén.” Ezzel már többen (ellenzéki politikusok, szélsőbalos és kurd szervezetek) vádolták a török kormányt, ám Ankara tagadja, hogy bármiben is együttműködött volna a szervezettel.