Az Orbán-kormány világelső, még ha ebbe bele is döglünk

Sneider Tamás, a nemzeti párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján több szempontot is felsorolt, ami miatt kiemelten fontos lenne, ha a parlament rábólintana az áfacsökkentési csomagra.
 
Mint mondta, a gyermeknevelési cikkek áfatartalmának csökkentésének elsősorban demográfiai okai vannak, hiszen az intézkedés nem elhanyagolgató mértékben javíthatná a hazai népesedési helyzetet.
 
A tűzifa áfájának csökkentésével a rezsicsökkentést végre ki lehetne terjeszteni azokra a többségében szegényebb, vidéki emberek számára, akik még fával fűtik az otthonukat.
 
Az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra történő mérséklésével a szegénység mértéke lenne csökkenthető - szögezte le az országgyűlési képviselő.
 
Az áfa a szegények adója - szól a mondás, és való igaz, ami Sneider Tamás adataiból is világosan kiderül; egy közmunkás a jövedelmének 80 százalékát, egy átlagos (nettó 100 ezer forintot) kereső dolgozó pedig az 50 százalékát fordítja élelmiszer-vásárlásra. Ezzel szemben, már a félmillió forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkező állampolgár is mindössze a fizetése 10-15 százalékát költi el erre a célra.
 
A Jobbik mindezeken felül továbbra is azt szorgalmazza, hogy az Orbán-kormány kövesse végre az európai trendeket, és egy olyan adópolitikát alakítson ki, amely megfelel a XXI. századi követelményeknek. A jelenlegi adórendszer ugyanis arra ösztönzi a vállalkozók egyrészt, hogy áfacsalásban vegyenek részt - fűzte hozzá a radikális párt alelnöke.
 
Ahogy arról mi is írtunk, becslések szerint a lehetséges áfabevétel egynegyede nem kerül be a költségvetésbe, mert egyszerűen elcsalják azt. Tavaly 2.332 milliárd forint volt a költségvetés összege, tehát minimum 800 milliárd forintról beszélünk, sőt egyes számítások alapján a visszaélések akár 1.200 milliárd forintnyi kiesést is eredményezhetnek. Ebből az összegből akár megnyugtató módon lehetne rendezni az ápolók helyzetét is.
 
Sneider Tamás ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Európában, a Fidesz-kormánnyal politikájával ellentétesen csökkentik az áfát és az adókat.
 
Romániában 2016-tól 9 százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek áfatartalmát, és az általános forgalmi adó mértékét is 24-ről 20 százalékra mérséklik. Ehhez viszont a politikus azt is hozzáfűzi, hogy nem követjük a románok döntését, akkor a keleti országrészből megindulhat egy bevásárlóturizmus - Románia irányába (ezt még leírni is furcsa). Sneider szerint, ha ez bekövetkezik, akkor az is tíz milliárdos kiesést jelentene a büdzsé számára, miközben a Jobbik áfacsökkentési csomagjának a költsége mindössze 70 milliárd forint lenne.
 
A nemzeti párt határozott véleménye, hogy a kormánynak át kell állnia végre egy XXI. századi, termelést elősegítő adópolitikára, adórendszerre. Ennek első lépéseként például támogassa a Jobbik által benyújtott áfacsökkentésre vonatkozó törvényjavaslatot.
 
Mert - mint az Sneider Tamás elmondásából világossá vált az áfacsökkentés az ország gazdasága szempontjából elengedhetetlenül fontos, így nehezen értelmezhető az a minimális, pusztán a sertéstőkehúsra vonatkozó könnyítés, amely igazából csak egy bizonyos embernek jelentett anyagi előnyt (ha IDE kattint, meg tudja, ki az).
 
Nyilvánvaló módon ott éri meg áfát csalni, ahol magas annak az értéke. Nálunk mindenhol magas, de most bemutatunk néhány olyan területet, amelyek egyáltalán nem a luxus-kategóriába tartoznak, éppen ezért a 27 százalékos áfatartalom a szegénységben élőket sújtja a leginkább.
 
Az Európai Bizottság összefoglaló tanulmánya 2015. január 1-jén készült.