Az USA újabb 20 db atombombát telepít Németországba?

A német ZDF csatorna szerint 20 db B61-12 típusú amerikai atombombát terveznek Németország Rheinland-Pfalz szövetségi államában lévő Büchel városba helyezni.

Az atombombák németországi elhelyezéséről a ZDF csatorna Frontal-21 műsora fog foglalkozni egy nyomozás keretén belül. Az erről szóló műsort szeptember 22 estéjén fogják bemutatni. Az atombombák elhelyezését állítólag az Egyesült Államokból származó költségvetési dokumentumok is igazolják. A ZDF kiemeli, hogy a német parlament 2010-ben az országban lévő atombombák eltávolítása mellett döntött, de ezt a mai napig nem tették meg, most pedig csak lecserélik a régieket sokkal korszerűbb bombákra. Ezt a folyamatot a napokban kezdik meg.

 Egy ilyen bomba ereje 80-szor erősebb a Hirosimára dobott bombánál. 

Ez a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozási szerződésének első és második pontjának a megszegése” – nyilatkozta Maria Zaharova, az orosz Külügyminisztérium képviselője. Az atombombák elhelyezését egy német politikus, Thomas Hitschler szociáldemokrata parlamenti képviselő is megerősítette. A tervek szerint Németország 112 millió eurót fog költeni a Büchler városban lévő katonai bázis fejlesztésére.

A B61-12-es atomfegyver egy gravitációs taktikai csapásmérő rendszer, elsősorban megerősített, esetleg földalatti bunkerek elleni bevetésre.. 2013-as fejlesztés, ami direkt az európai szabványnak megfelelően készült, mert csak az amerikai légierő negyedik generációs gépei (F15-16-18), valamint a német és brit gépek képesek hordozni. Az új F-22-es, F-35-ös nem. (Az amerikai "szabvány" gravitációs atomfegyver a B-83-as, aminek főhordozója a B2 és az F-35).

Az első teszteket idén év elején hajtották vele végre. Ezért is meglepő, hogy egy ennyire új fejlesztést rögtön át is telepítenek Európába, hiszen egy-egy új fegyver, vagy annak módozatának békeidőben történő tervezése,fejlesztése és tesztje sok-sok év, nem ritkán évtized munkája. Erről pedig a döntés és a szükséges pénzeszközök mellérendelése csak 2013-ban történt meg. 
 
Az eddig használt rendszer meglehetősen pontatlan, a bombák kijelölt célponttól akár 100-150 méterre odébb is robbanhatnak, emiatt 400 kilotonnás robbanófejjel szerelték fel őket (a hirosimai Little Boy 15 kilotonnás volt.) Az új variáns már 30 méteres pontosságú, ezért "csak" 50kilotonnás robbanófejjel rendelkezik.