Baj van! A fideszes politikus leszbi show-t nézett Vizo bárjában, de felvétel készült róla

Még mindig az alvilági körök zsebében van a fideszes politikus.

Papp Péter 1995 és 2000 között dolgozott Vizoviczkinak. A Nemzeti Televízió birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvéből például az is kiderül, hogy az öt évből, talán egyben volt bejelentve, de ezzel nem foglalkozott, mert soha nem volt munkaügyi ellenőrzés.

De szaftosabb részletekről is beszélt a diszkópápa korábbi alkalmazottja. (A részletekért kattintson IDE).

Elmondta például, hogy Vizoviczki kompromittáló felvételeket készítettet - többek között vele is - a kuncsaftokról és a prostikról.

Jó befektetés a videokamera

Ebbe a csapdába sétálhatott bele egy "fiatal fideszes politikus", aki két prostituált leszbikus előadását akarta élvezni, ám mégis belőle lett a pornófilm főszereplője. Ezek a felvételek akkor válhatnak igazán fontossá, ha a gengszterfőnök később szívességet kér a politikustól a hallgatásáért cserébe. A zsarolható politikus pedig így már nem az adófizetők érdekében cselekszik, hanem egy egészen másik urat kénytelen szolgálni.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a jegyzőkönyv szerint a kihallgató ügyész nem volt kíváncsi arra, ki volt az a fideszes politikus, akiről titkos felvételt készítettek.

Így egyelőre csak annyi biztos, hogy az örömlányokkal együtt szórakozó politikus - lebukás híján - még mindig az alvilági körök zsebében van.