Bajtársiasság Napja: újabb gárdista nyert a rendőrséggel szemben

Gyülekezési jog, vélemény-nyilvánítási szabadság, emberi méltóság, testi épséghez és egészséghez való jog, személyes szabadság.

2009. július 4-én a budapesti Erzsébet téren több száz gárdista és hazafi tüntetett a Magyar Gárda feloszlatása és a politikai foglyok bebörtönzése ellen, ezt a rendezvényt a rendőrség brutális eszközökkel, könnygáz, tonfa, bilincs használattal feloszlatta. A Kúria utóbb megállapította: a feloszlatás jogellenes volt. Az akkori rendőrfőkapitány Bencze József belső utasítása nyomán számoltak le akkor tiltakozókkal, ennek keretében 17 fő megsérült és 216 főt, köztük Vona Gábor Jobbik-elnököt és Kiss Róbert akkori gárdafőkapitányt is előállították.

Fellebbeznek

A  pernyertes jogsértettet a tüntetés vége felé állították elő, vele szemben is maró paprika-sprayt használtak, megbilincselték, majd a XI. kerületi kapitányságra előállították, és csak a hajnali órákban engedték el. Utóbb vele szemben szabálysértési eljárás indult, de csak figyelmeztetésben részesítették. Bár az ítélet hat különböző alapvető szabadságjog és személyhez fűződő jog megsértését állapította meg, azonban az ehhez rendelt nem vagyoni kártérítés mértéke nem kielégítő, figyelemmel az irányadó bírói gyakorlatra, ezért a felperes fellebbezést nyújt be és a kereset szerinti teljes egymillió forint összegű kártérítés megítélését kéri. 

Rengeteg per van még

A Bajtársiasság Napján elszenvedett jogsértések miatt még mindig több mint száz, nemzeti jogvédők által képviselt jogsértett személyiségi kártérítési pere zajlik a Fővárosi Törvényszéken a rendőrséggel szemben, mivel a rendőrség megdöbbentő módon elzárkózik az egyezségkötés elől, dacára annak, hogy ezen rendőri akciót számos jelentős fórum már jogsértőnek ítélte (Országgyűlés emberi jogi bizottsága, ombudsman, Független Rendészeti Panasztestület, a Kúria, Fővárosi Ítélőtábla, Fővárosi Törvényszék, Nemzeti Jogvédő Szolgálat), és a 2010 előtti önkényuralmi időszak politikailag motivált kiemelten jogsértő rendőri műveleteinek körébe tartozik, amellyel elvileg szakított a jelenlegi rendszer - közölte az ügyvéd.

Elszámoltatást, kártalanítást

Gaudi szerint itt lenne az ideje végre annak, hogy a Bajnai-korszak ezen gyalázatos jogsértésének fedezését a rendőrség befejezze, és tisztességes egyezségi megállapodásokkal zárja le a meghurcolt gárdisták és hazafiak ügyeit, ahelyett, hogy hosszadalmas és a rendőrség szempontjából értelmetlen perre kényszerítené őket. Számos, hasonló jellegű perekben született iránymutató jogerős ítélet áll rendelkezésre, amelyek alapján nem lenne akadálya ésszerű egyezségek megkötésének, és ezáltal elkerülhető lenne a közpénzek perköltségre fordítása. A felelősök megbüntetése és a kifizetett kártérítések rájuk terhelése is halaszthatatlan feladat - tette hozzá.