Balczó: a saját értékeit sem tartja tiszteletben az unió

Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője úgy értékelte a szavazás kimenetelét, hogy „az Európai Unió nem tartja tiszteletben a saját értékeit, a véleménynyilvánítás szabadságát”. Szerinte ugyanis a miniszterelnök által felvetett kérdésekkel, az ahhoz kapcsolódó társadalmi konzultáció módjával lehet nem egyetérteni, de az semmiképpen nem jelenti uniós értékek olyan megsértését, ami indokolta volna az ügy napirendre vételét. Ezért – tette hozzá Balczó – a Jobbik képviselői elutasították a javaslatot.
 
A jobbikos képviselő kiemelte, az EP-határozatnak konkrét következményei nincsenek. Szerinte „az egész színjáték a hazai média tolmácsolásában azt kívánja bizonyítani, hogy Orbán Viktor milyen elszántan védte meg, nem csupán önmagát és kormányát, hanem Magyarországot a méltatlan támadással szemben”.
 
Az Európai Parlament Strasbourgban ülésező plenáris ülése tegnap elfogadta a magyarországi helyzettel, elsősorban a miniszterelnök halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó határozatát. Az EP plenáris ülése a szociáldemokrata, a radikális baloldali, a liberális és a zöld frakció közös határozati javaslatát 362 igen szavazattal, 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett fogadta el.
 
A vitában felszólaló jobbikos képviselő felhívta a figyelmet, hogy a magyar jövő szempontjából sokkal tragikusabb az, hogy a Fidesz olyan leveleket küldött szét a képviselőknek, amelyben az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) elfogadása mellett kampányol.