Beindult az ingatlanfejlesztés

Az MTI-nek elküldött előrejelzés szerint az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot.

A 2016-2017-re az IFK tagjai által vállalt 1 millió négyzetméternyi beruházás

41 százaléka iroda,

34 százaléka lakás,

16 százaléka kereskedelmi,

8 százaléka ipari, logisztikai,

1 százaléka pedig szállodafejlesztés.

Takács Ernő, az IFK elnöke szerint az új lakások áfájának csökkentése, a csok és a költségvetés stabilitása miatt kapott ekkora lendületet a piac. Kiemelte: nemzetgazdasági szempontból fontos lépés volt az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa csökkentése, amely azonban csak határozott időre, 2019-ig szól. Az intézkedés meghosszabbítását az IFK tagok szerint érdemes megfontolni a makrogazdaságra és a piacra gyakorolt kedvező hatására tekintettel.

Az IFK előrejelzése szerint az idén megvalósított és a 2017-ben indított projektek alapján Magyarország az élre is törhet a közép kelet-európai ingatlanpiacon.