Békét Hegyi-Karabahnak!

A Jobbik bízik abban, hogy a nemzetközi jognak megfelelően sikerül rendezni a konfliktust.

A politikus szerint az Azerbajdzsán és Örményország közötti konfliktus Hegyi-Karabah tartomány és a környező megyék kilencvenes évek elején történt, nemzetközi joggal ellentétes örmény megszállása óta tart, és folyamatosan szedi áldozatait, valamint kényszeríti menekülttáborokba azerbajdzsáni emberek százezreit. Ennek dacára a kérdéssel magyar parlamenti pártként mindössze a Jobbik foglalkozott.

A Jobbik 2011-ben az Országgyűlésben javasolta az örmény hadsereg által Hodzsaliban elkövetett népirtás, valamint az Azerbajdzsán elleni örmény agresszió elítélését. Gyöngyösi Márton sajnálatosnak tartja, hogy a többi párt nem volt partner ebben, holott a harcok ismételt eszkalálódása világosan mutatja, hogy a rendezetlen viszonyok miatt egy súlyos, akár Európára is kiható konfliktus veszélye áll fenn.

A Jobbik bízik benne, hogy a nemzetközi közösség képes lesz megnyugtatóan rendezni a két kaukázusi állam és Hegyi-Karabah sorsát, maximálisan betartva a nemzetközi jog előírásait. Véleményük szerint a tartós békét kizárólag Örményország megszállt területekről való kivonulása, Azerbajdzsán területi integritásának helyreállítása, garantálása és a Hegyi-Karabahnak nyújtott, Azerbajdzsánon belüli széles körű autonómia, valamint az örmény lakosság nemzetiségi jogainak biztosítása által lehet megteremteni. Bíznak benne, hogy a konfliktus megnyugtató rendezése nem késik sokáig, mindehhez pedig a nemzetközi közösség minden segítséget megad majd a harcoló feleknek.