Vincze Miklós: Nagykátán és környékén ne kelljen attól tartani, hogy a tyúkot is kilopják az ólból!

Vincze Miklós: Nagykátán és környékén ne kelljen attól tartani, hogy a tyúkot is kilopják az ólból!

Bemutatkozott Pest vármegye 12. választókerületének jobbikos képviselőjelöltje.

Nagykáta és környéke „Pest vármegye Borsodjává vált”, leszakadó régió lett – vélte Vincze Miklós, a Jobbik Pest vármegye 12. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje csütörtöki, bemutatkozó sajtótájékoztatóján. A Tápió-vidéki születésű fiatal politikus a nagykátai körzetről úgy vélekedett – hiába voltak folyamatosan kormánypárti képviselői és polgármesterei a térségnek –,

„a környező települések, a környező járások mind elhúztak mellettük, mint a gyorsvonat – ha nem gyullad ki”.

Vincze Miklós hangsúlyozta, Nagykátát és környékét a népességfogyás sújtja leginkább, mint kiemelte, a népesség ezer fővel kevesebb, mint 2014-ben, a fideszes hatalom nem tesz azért, hogy a fiatalok helyben tartsa – fűzte hozzá. Rámutatott, a helyi ipar romlik, nincsenek új munkahelyek, az oktatás háttérbe szorult, emiatt a helyiek inkább a fővárosban vagy ahhoz közel telepednek le hosszabb távon.

Vincze Miklós felidézte, nemcsak az ő választókerületében, hanem országos szinten fontos lenne a Jobbik bérlakásprogramjának megvalósítása. Ahogy szerinte az ipar sem abból kellene, hogy álljon, hogy kiárusítjuk külföldi beruházóknak a magyar termőföldeket, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kellene támogatni.

A jobbikos jelölt céljaként tűzte ki, hogy olyan egészségügy legyen, ahol mindenki kellő időben megkapja a szükséges kezeléseket. Példaként hozta fel, hogy szájsebészeti rendelésre a területileg illetékes helyen csak jövő év februárjára van csak időpont.

„Célom, hogy olyan térség legyen Nagykáta, Monor és környéke, ahol jó élni, ahol lehet élni, ahol biztosan családot alapítanak az emberek, és nem kell attól tartani, hogy esetleg a tyúkot is kilopják az ólból”

– mondta Vincze Miklós.

A Jobbik önálló listával indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben önálló jelöltet állít – idézte fel a sajtótájékoztatón Brenner Koloman. A párt elnökhelyettese fontosnak nevezte, hogy

a fideszes egypárti hatalom leváltása ne jelentse egy másik egypárti hatalom kialakulását.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, meggyőződésük, hogy az Országgyűlésben meg kell jeleníteni a Jobbik nemzeti, keresztény, konzervatív arcélét is. Kiemelte, pártjának fontosak a hagyományok, a családok, a gyermekek védelme, illetve a helyi közösségek és hagyományok is. Fontosnak nevezte, hogy a magyar polgároknak a XXI. században kiemelkedő egészségügye és oktatása legyen, hogy a hazai vállalkozásokat és vállalkozókat támogassák. Vince Miklós személyében egy fiatal, dinamikus, de egyben már komoly tapasztalatokkal rendelkező politikust ajánl a választóknak a Jobbik – méltatta Vincze Miklóst a párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselője.