Elsőként egy igen tanulságos történetet ismerhetünk meg arról, hogyan nézett ki a sajtószabadság a gyakorlatban, amikor épp a baloldal volt kormányon. A Magyar Demokrata főszerkesztője elmondja, hogy emberileg ugyan sajnálja a Népszabadság munkatársait, ám nem tud velük szolidaritást vállalni. 1997-ben ugyanis éppen a balliberális napilapból értesült arról, hogy meg fog szűnni az általa vezetett Demokrata. A tulajdonos tehát először nekik nyilatkozott, és nem saját alkalmazottait értesítette.
"Vagyis ők előző nap már tudták, hogy vége a lapnak, de nem emelték fel a telefont, és nem szóltak nekünk."
- emlékezik vissza a két évtizeddel ezelőtti történetre Bencsik.
A főszerkesztő azonban ma már kivetnivalót nem talál a médiára nehezedő kormányzati nyomásban, és abban sem, hogy az állami hirdetések szinte kizárólag csak kormányközeli lapoknak jutnak. Szerinte ugyanis
"lélektani oka van, hogy a nagy állami hirdetők miért támogatják az adott kormány stratégiáját."
Azt is teljesen természetesnek tartja, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartózó médiát is megfosztották az állami bevételektől, hiszen "Simicska médiumai ellenségesek lettek", s nem érti,
"miért csodálkozunk azon, hogy az állami irányítás alatt lévő nagy cégek úgy gondolják, nem égetik magukat azzal, hogy ilyen médiumokkal szerződnek?"
Bencsik abszolút elégedett a közmédiával is. Úgy véli, az állami tévéből és rádióból ömlő kormányzat propaganda is teljesen természetes, hiszen
"A közmédia dolga, hogy közvetítse a kormány bejelentéseit, mondjuk azt, hogy a biciklik holnaptól pirosak lesznek. Aztán persze jön az ellenzék, hogy legyen inkább sárga, vagyis véleményezik a döntést. Mit érdekel engem, hogy mit gondol erről a kérdésről egy LMP-s politikus?"
A főszerkesztő az MTV meredeken zuhanó nézettségében sem lát problémát, hiszen a
"A köztelevíziót a legértékesebb réteg, a véleményformálók nézik."
Bencsik nagy tisztelője Habony Árpádnak is, mert "ő kezdeményezte, hogy a koronát 2000-ben áthelyezzék a parlamentbe", amellyel "a nemzet lelkiségét gyógyította meg." (Habony e történelmi szerepéről - meg úgy általában a létezéséről - akkoriban a hazai közvélemény nem nagyon értesült.) A főszerkesztőnek bejön a 888 és a Lokál is. Csak egyedül az fáj neki, hogy (és most tessék erősen kapaszkodni!)
"a bulvárban – ahol az értéktelenség a legfőbb vezérlő eszme – a jobboldal nem elég tehetséges, nem elég gátlástalan, nem elég rafinált"
A Fidesz holdudvara és a valóság közötti orbitális méretűre nőtt távolságot talán az szemlélteti a legjobban, hogy Bencsik András szerint teljesen felesleges volt botrányt csinálni Rogán Antal helikopterezéséből, ugyanis
"Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni."
Az anekdota szerint XVI. Lajos francia király környezete akkor kezdte sejteni, hogy az ancien regime napjai meg vannak számlálva, amikor az uralkodó felesége, Marie Antoinette azt találta mondani:
"ha a népnek nincs kenyere, miért nem esznek kalácsot?"
A fenti, krónikusan módosult tudatállapotra utaló gondolatokat olvasva, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy
a jelenlegi elit is megérkezett 1789-be.
Ami utána jött, azt az arisztokrácia sem érdemelte meg, nemhogy a francia nép. Lehet aranyozott hintón, vagy helikopteren járni, ki lehet költözni a valóság elől Versailles-ba, vagy a Pasa Parkba - de a valóság már csak olyan, hogy egyszer csak betoppan. És abban biztosak lehetnek, hogy nem fog udvariasan kopogtatni...