Lázár János: a skandinávok eljárást kezdeményeznek, mert nem fogadunk be migránsokat

Ilyenek ezek a modern vikingek?!

A pozsonyi csúcs értékelése finoman szólva sem volt egyértelmű, sem hazánkban sem pedig a Közösség országaiban. Így olykor egymásnak ellentmondó nyilatkozatok is napvilágra kerültek, nem volt ez másképp a betelepítési kvóták esetében sem.

"Semmi nem változott"

- szögezte le a kancelláriaminiszter a Magyar Nemzetnek a kampánykörútja szünetében. Mint minden prominens és kevésbé ismert fideszes politikus, Lázár János is járja a választókerülete településeit, hogy a kvótareferendum, és a nem szavazat mellett kardoskodjon.

Lázár emlékeztetett, az Európai Tanács októberi ülésén a kormányfők hivatalosan is tárgyalnak a bevándorlás szabályozásáról,

"jelenleg azonban csak azt láthatjuk, hogy duma és szép szavak vannak, de közben osztják-szorozzák a bevándorlókat".

A tárcavezető elmondta azt is, hogy Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat hazánkba, sőt a pozsonyi csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat. "Mindezek tükrében komoly előrelépésről nehéz beszélni" - értékelt a politikus.

Lázár János egyszer majdnem meghalt

A portál elkísérte a politikust a kampánykörútra, ahol ő a nézőknek elmesélte: 2008-ban Párizsban járt, ahol felszállt egy buszra, de nem jutott el abba a külvárosi kerületbe, ahová akart, mert a buszsofőr azt mondta neki, hogy oda nem hajt be, mert életveszélyes. A kerületben ugyanis 2005-ben észak-afrikai bevándorlók leszármazottai gyújtogattak.

A karaván halad

Szóba került a sokat bírált letelepedésikötvény-program is, amellyel kapcsolatban Lázár János leszögezte, annak nincs nemzetbiztonsági kockázata, és nem merül fel annak a veszélye sem, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók. A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon hazánkba. Szavait nem akármilyen érveléssel támasztotta alá:

 

"Nem hiszem, hogy az ambrózfalvi választóknak azokkal a magyar állampolgárságot igénylő külföldiekkel volna problémája, akik 300 ezer euróért államkötvényt vásárolnak".