Tudom miről beszélnek, s bár én csak 40 éves vagyok (na jó, leszek), de a gyerekkoromat nekem is a foci, a bringázás, a szánkózás, az építkezéseken sóderkupacba ugrálás, általában a kinti elfoglaltságok tették mozgalmassá és boldoggá, nem pedig az okostelefon.
Egészen egyszerűen azért (is), mert akkor még nem volt okostelefon.
Vagyis: baromi könnyű a mai idősebbeknek okosan bölcselkedni, bölcsen okoskodni, hogy
"bezzeg az én időmben..."
Nem az okostelefonnal van a baj. Mint ahogyan többnyire nem a forradalmi vívmányokkal van a baj. Az újítások felhasználásának, használatának módját az adott társadalom által kínált minták, a szűkebben, tágabban vett közeg, és nyilván még számos egyéb tényező határozza meg.
Egy eszközt nehéz beskatulyázni, hogy az jó-e vagy rossz, az a nem mindegy, hogy mire és hogyan használják.
Egy még nálam is idősebb ember számára például lehet, hogy hülyén néznék ki, ahogyan egy gyönyörű helyen, fák árnyékában, a folyóparton ülve a telefonomat nyomkodom.
Gondolhatná, hogy miért nem sétálok inkább, ahelyett, hogy a hülye okostelefont vakargatom elmélyülten.
Például lehet, hogy azért, mert egy alkalmazás segítségével éppen a Bibliát olvasom.
Aztán, ami abból a néhány sorról eszembe jutott, azon el is gondolkodom. Mint ahogyan az pontosan megtörtént velem egyszer a festői Toledo városában, a Tajo folyó parján, egy árnyas ligetben ülve.
Utóirat:
Vajon ki mondhatta először, hogy "Bezzeg az én időmben..."?
Csak egy tipp:
Az utolsó ember, aki nem keréken guruló szekérre téve, hanem a földön vonszolva vitte haza az elejtett mamutot. Aki így szólt a fiatalokhoz:
"Bezzeg az én időmben még nem ilyen guruló izével szállítottuk a zsákmányt, mi még tudtuk mi az a vadászat.
Ti, nyámnyila ficsúrok!
Kerék..."