Jacenyuk és pártja népszerűsége már tavaly év végén a statisztikailag mérhetetlen tartományba süllyedt, s a sajtó hónapokon át találgatta, mikor engedi el a kezét Porosenkó elnök – vagy még inkább az Egyesült Államok. Kijevben ugyanis nyílt titok, hogy a volt kormányfő az Ukrajna gyarmatosításának demokratizálásának projektjét kezében tartó Joe Biden alelnök személyes favoritja, s így nehezen nyugodott bele a vezéráldozatba. Közben a kormány egyik válságból a másikba bukdácsolt. Februárban vette a kalapját a két éve nagybetűs Nyugatos Reformerként beharangozott litván származású Ajvarasz Abromavicsusz, pár héttel később pedig kilépett a koalícióból a Julija Timosenko vezette Batykovcsina (Haza), majd a Szamopomics (Önsegély) párt is. Ezzel megszűnt a kormánytöbbség, s Jaecenyuk csak azért nem bukott meg, mert a bizalmatlansági szavazáskor számos képviselő hirtelen „eltűnt” az ülésteremből, így nem jött össze elég voks a leváltásához. A haladék azonban csak április 12-ig tartott. Jacenyuk eddigre végképp belátta (vagy inkább meggyőzték róla): vége a dalnak
A helyére lépő Hrojszman azonban minden bizonnyal szintén nem fog sok fejfájást okozni Washingtonnak. A zsidó származását nyíltan vállaló politikust a legelkötelezettebb atlantisták közé sorolják az ukrán közéletben. Megválasztása azonban messze nem ment simán. A koalíció továbbra is csak Porosenko és Jacenyuk pártjából áll, nekik pedig
nincs többségük.
Jobb, ha van, mint, ha nincs
Végül a 450 fős törvényhozásban sikerült összelapátolni 257 voksot. Köztük az egyetlen magyar képviselő, Brenzovics László szavazatát is. A politikus az Alfahírnek azt mondta, azért döntött az új miniszterelnök támogatása mellett, mert
„még mindig jobb, ha van kormány, mintha nem lenne”.
Hozzátette: a kormányalakítás kudarca valószínűleg előrehozott választásokat vont volna maga után, azt pedig „az ország jelenlegi válságos helyzetében” semmiképp sem tartotta volna jó megoldásnak. A politikus bizakodva tekint az új kormányfő működése elé. Emlékeztett: Hrojszman a regionális ügyekért felelős miniszterként korábban a decentralizáció, a különböző régiók nagyobb önállóságának híve volt.
Brenzovics szerint most
nem volt aktuális,
hogy a kárpátaljai magyarság ügyében elvárásokat, vagy feltételeket támasszon.
Holott azért lett volna mit kérni – és számonkérni is. A 2014 május elején, Porosenkóval köttetett választási megállapodásból ugyanis a KMKSZ elnökének parlamenti helyén kívül lényegében semmi sem valósult meg. Nem történt érdemi előremozdulás sem a nyelvi jogok, sem a magyar oktatás, sem az önálló magyar választókerület ügyében. De azóta is késik az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatása, vagy a gulágra hurcolt ártatlanok tízetreinek rehabilitálása is.
Autonómia-szkander Kárpátalján
Épp az elmúlt hetekben izzott fel a levegő Kárpátalján az autonómia ügyében is. A megyei tanács április 5-én megszavazott egy beadványt az államfőnek, a kormányfőnek és a házelnöknek címezve, melyben nagyobb önállóságot kérne a régiónak, figyelmeztetve a kormányprogramban megígért decentralizáció elmaradásra. A dokumentum hivatkozik az 1991-es helyi népszavazásra is, amikor a régió urnákhoz járult polgárainak 78%-a támogatta a kárpátaljai „különleges önkormányzati terület” létrehozását, Beregszász környékén pedig 81% voksolt a Beregszászi Magyar Autonóm Körzet felállítására. Ám ezekre azóta is hiába várnak a kárpátaljaiak. Hennagyij Moszkal kormányzó akkor még lelkesen helyeselt, ám valószínűleg kapott néhány útba igazító telefonhívást Kijevből, mert egy héttel később már egyértelműen elutasította a kezdeményezést. Sőt, kezdeményezte a 25 esztendővel ezelőtti referendum megsemmisítését is, hirtelen felfedezve annak „alkotmányellenes” jellegét. Ez egyébként meglehetősen vicces jogi eljárásnak ígérkezik, hiszen annak idején a szavazólapon szerepelt egy harmadik kérdés is, amely Ukrajna függetlenségéről és a Szovjetunióból való kiválásáról szólt.A kárpátaljai magyarság egyetlen kijevi képviselője mindenesetre ebben a helyzetben sem érezte aktuálisnak, hogy
egy szorult helyzetben levő kormánytól, egy sorsdöntő, és meglehetősen bizonytalan kimenetelű szavazás előtt kérjen valamit a voksáért cserébe.
Odaadta bizalomból.
Ha Volodomir Hrojszman valóban a régiók nagyobb önállóságának és a decentralizációnak az őszinte híve, az tényleg biztató. Ám hol lenne aktuálisabb a Leninnek tulajdonított bölcsesség, mint éppen a posztszovjet politikában:
„A bizalom jó, a számonkérés még jobb.”
Ám ez ezúttal is – mint már oly sokszor az elmút negyed évszázadban – elmaradt.