Billeg a brit szavazók álláspontja - Megjósolhatatlan lesz a Brexit

Az óra ketyeg, a brit közhangulat pedig egyre szeszélyesebben változik.

A YouGov felmérésére hivatkozva az oldal úgy tudja, ha a bizonytalan szavazókat kivonjuk a képletből, ismét szűk 51 százalékos előnyben vannak a szkeptikusok, míg 49 százalék szavazna a maradás mellet.

Ebből is látszik, hogy az elmúlt hetek kampánya rendkívüli módon kiélezte az ellentéteket, utoljára ilyen intenzív csatát, hasonló megoszlásban az osztrák elnökválasztáson tapasztalhattunk.

A bizonytalan szavazókkal és azokkal kiegészülve, akik nem vennének részt a voksoláson, a Brexit-tábor már két pontos előnyhöz jutna:

44 százalék állna a kilépés, míg 42 a maradás mellett.

9 százalék egyelőre nem tudja, milyen álláspontot képviseljen, így értelem szerűen, ha az adatok a valóságot tükrözik, ők lesznek a mérleg nyelve, és most minden politikai erő az ő szavazataikra utazik.

Ha az eddigi trendekből indulunk ki, és a tévéviták tanulságait vesszük alapul, amennyiben a szkeptikusok megfelelően széles társadalmi elérést tudnak produkálni az elkövetkező pár napban, könnyebben arathatják le ezeket a babérokat. Nem véletlen, hogy az euszkeptikus UKIP pont erre a kritikus időszakra időzítette intenzív plakátkampányát.

A számok különösen annak fényében érdekesek, hogy a brit média, illetve az EU-párti politikusok minden erővel próbálják a maradásról meggyőzni a szavazókat, ehhez pedig, gusztustalan módon, nem átallják a vitatott hátterű Cox-gyilkosságot is felhasználni.