Amikor a Szerencs melletti nehezen értelmezhető műalkotáson keresztül belépünk „Hegyalja kapuján” olyan táj tárul elénk, amelyet csak kevés helyen láthat az utazó – ha láthat bárhol egyáltalán. A kései indiánnyár napsütésében fürdő dűlőkön sorakozó szőlőtőkék között autózva nehéz nem arra gondolni: ha a Jóisten egy-kétezer kilométerrel nyugatabbra ejti le ez a vidéket, Provance lehetne itt. A szépség és jó bor mellett mostantól már egy remek összművészeti fesztivál is vár minket.
A Kerekdomb Fesztivál lényegében a helyi – elsősorban tállyai – lokálpatrióták és a Művészetek Völgye szervezőgárdájának közös gyermeke. A koncepció itt is hasonló: adott egy egyedülálló természeti adottságokkal és tradíciókkal bíró, ám az utóbbi évtizedekben kissé elfeledett régió (bezárt vasútvonalastól, kátyús utastul, hektikusan járó évtizedes Ikarusostul), amelyre a legjobban úgy lehet felhívni a figyelmet, ha jó sok kiváló művészt lecsalogatunk ide néhány napra. Őket ugyanis rendre követi a közönség is, amely a produkciók nyújtotta műélvezet mellett rácsodálkozhat a táj szépségeire, és átadhatja magát a hegyaljai borok csalogató pillanatainak. Az ötlet a Séd-patak völgyében remekül működik két évtizede – és minden jel arra mutat, hogy be fog jönni Hegyalján is.
Egy első alkalommal megrendezett és egyelőre még nem túl nagy költségvetésű (valamint bevallottan, randa szóval élve: tesztüzemben működő) rendezvényhez képest a programfüzet igen tekintélyes volt. A bor és az irodalom sok évezredre visszatekintő, igen termékeny nászáról Varró Dániel és Molnár Krisztina Rita beszélt, Weöres Sándor zseniális spirituális verseit pedig Szalóki Ági, Szirtes Edina és a Kaláka idézte meg, a komolyzenei koncerteket a római katolikus templomban, a Maillot Kastélyban pedig a gyerekprogramokat rendezték meg, de fellépett többek között a Momentán Társulat, a Virtuózok, Szalóki Ági, a Kaláka, és a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó.
Azt Arany Jánostól tudhatjuk, hogy az éji vad vérszagra gyűlik, azt pedig az elmúlt évek Völgyes élményeiből, hogy a tömeg meg az esti koncertekre. Nem volt ez másként most sem. A Nagyszínpad előtti teret pénteken még meglehetősen szellősen töltötte meg a közönség a Kiscsillag buliján – ám, aki már egyből a heti meló végeztével Tállya felé vette az irányt, az nem bánta meg. Láthatott ugyanis egy olyan koncertet, amelyen Lovasi András a frontember, és amelyen Lovasi András nem unatkozik. Az utóbbi esztendőkben nem voltunk igazán elkényeztetve ezzel az élménnyel, így annál jobb volt látni a kifejezetten őszintének és önfeledtnek látszó örömzenét. Az ugyanis mindig rengeteget tud hozzátenni egy produkcióhoz, ha közben az előadó is jól mulat. Mondjuk nem árt, ha közben arra is ügyel, hogy hasonlóan érezzen a közönség is. Ezen már a Kiscsillag után színpadra lépő, a helyi alkohol-gasztronómia rejtelmeibe igen mélyen alámerülő Belmondó felejthető koncertje közben morfondíroztunk.
A hétvége minden kétséget kizáróan legnagyobb bulija a Budapest Bár szombat esti fellépése volt. Ilyen nagy hangulatot teremteni, ennyire imponálóan lazán, ennyire bitang jó zenészektől tényleg ritkán látni. Az első perctől az utolsóig minden hang, minden gesztus, minden manír precízen a helyén volt. És közben ugyanolyan fergeteges mulatás - és nem habkönnyű, bulvárfogyasztásra alkalmas konzumzenének illő mulatási - volt a színpadon, mint a nézőtéren.
A szervezők szerencsére másképp gondolják egy ilyen fesztivál megszervezését, mint mi, így azokra is gondoltak, akik két borospince közti legrövidebb út megtalálásán kívül is keresnek maguknak fizikai kihívást. Így jött az ötlet, hogy a Fesztiválnak saját futóversenye is legyen. Erről, és természetesen még sok minden másról is beszélgettünk egy jó pohár furmint mellett Hrutka Jánossal, a magyar válogatott és a Ferencváros visszavonult labdarúgójával, a Fesztivál egyik szervezőjével.
Hrutka János: Engem ugyan sosem zavart a pirózás
Hogyan lesz távfutó egy válogatott focistából? Tényleg akkora gáz, hogy az Eb után nem csaptak le a nagy külföldi klubok a magyar játékosokra? Valóban a futballisták érdekében kell tiltani a pirót? Kijutunk a vb-re? Miért kapott tőle Vona Gábor kapucnis pulcsit?
Szóval a vénasszonyok nyarának talán utolsó hétvégéjén Kerekdomb Fesztiválnál keresve sem lehetett volna jobb programot találni. Pénztárca kímélőbbet azonban biztosan. Azzal a senior hr-manager és a magyar-történelem szakos tanár is tisztában van, hogy a remekbe szabott hegyaljai bor decije megér 350-400 forintot is – ám megfizetni legfeljebb az előbbi tudja. Márpedig az ilyen összművészeti fesztiválok törzsközönségét nem csak a felső, de az az alsó-középosztálybeli értelmiség is alkotja. Számukra nem szerencsés, ha az egész rendezvényen csak a falusi kiskocsmában tudják megfizetni (az egyébként szintén teljesen vállalható minőségű) termelői bort, vagy csak ott engedhetnek meg maguknak egy pálinkát- Mindenesetre nekünk pont jól jött, hiszen első kérdésünkre kaptunk áramot a bor mellé, így ezt a cikket is el tudtuk kezdeni lepötyögni – ám végül feladtuk a küzdelmet a fröccs csábításával szemben, és a munka dandárját inkább itthonra hagytuk.
Ezt a kis kritikát már tényleg csak azért toldottuk ide, hogy az újságírói objektivitásnak legalább a látszatát megőrizzük, és ne csak szuperlatívuszokban írjunk a Kerekdombról.
A Völgy kistestvére tehát megszületett, igen szép, és okos baba lett – mi pedig már alig várjuk, hogy jövőre ismét koccinthassunk az egészségére. Olyannyira, hogy 2017-ben nagy valószínűséggel már kettő is lesz belőle, az egyik épp júniusban, így az idén leszüretelt újbort is kedvünkre kóstolhatjuk Tállya pincéiben.
2016-tól viszont búcsúzzunk egy igazán idevaló Hamvas Béla idézettel:
"Végül is ketten maradnak: Isten és a bor"
