Sajnos akkor is olyan erőtlen, gyengekezű kormányunk volt, amely karba tett kézzel nézte, ahogy kétéves építkezési folyamat befejezéseként óriási kőtömbökkel elzárják a Duna főmedrét, hogy a C variáns megvalósulásaként egy mesterséges betonmederbe tereljék határfolyónkat. Szinte hihetetlen, de
ezeket a kőtömböket egy magyar kőbányából szállították!
Az MTV híradó pedig élőben közvetítette mindezt.
A szlovák légierő éppen csak alakulóban volt, még minden mozgásban volt, hiszen a csehszlovák időkben mindössze egyetlen bázis volt Szlovákiában, nekünk pedig még volt földi csapásmérő képességünk, aminek a bevetésének a kilátásba helyezésével eltántoríthattuk volna a nemzetközi jogot súlyosan sértő eltereléstől északi szomszédunkat. Mégis elégtelenre vizsgázott az Antall-kormány ebben a válsághelyzetben is.
A szlovákokkal a tárgyalásokat tárcanélküli miniszterként pedig Mádl Ferenc majd Martonyi János vezette...
Pedig a Duna fősodorvonala az 1947-es párizsi békeszerződésben kijelölt államhatár, amikor ez 1992-ben északabbra került, akkor
nemzetközi jogilag vitathatóvá vált a magyar-(cseh) szlovák határ ezen része.
Az 1993. január elsejével létrejött ,,Szlovákiát" az Antall-Jeszenszky páros persze rohant elsőként elismerni. Pedig az elismerés áraként a méltányos vízmegosztás mellett a határkérdést is fel kellett volna vetni.
A hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítélete szerint is durván megsértette a nemzetközi jogot, hogy Csehszlovákia 1992-ben Dunacsúnynál elterelte a Dunát. Azt is kimondta, hogy Magyarországnak nem volt joga egyoldalúan felmondani az 1977-es államközi szerződést. A bíróság azonban nem vette figyelembe, hogy
40 éve szovjet elvárásra kötöttük meg ezt a kontraktust és mindkét államnak erősen korlátozott volt a szuverenitása.
Hágában kimondták azt is, hogy a két országnak tárgyalásokon kell tisztáznia a vízmegosztás kérdését. És ez az, amit
az elmúlt 20 évben egyik magyar kormány sem vett komolyan, de még félvállról sem.
A Duna vizének legalább a felén túl a szlovákok által megtermelt villamosenergia fele is minket illetne, erről se beszél senki két évtizede. Hága szerint az ökológiai katasztrófa miatti kártérítés, amely minket illetne, összevethető a mi szerződésszegésünk okozta kárral, hogy a nagymarosi gát meg nem épülte miatt nem tudják csúcsra járatni a szlovákok a bősi erőművet.
Az elmúlt 25 évben a Duna vizének elterelése a szigetközi élővilág megdöbbentő pusztulását okozta. A talajvízszint vészesen lecsökkent,
az ártéri erdők jelentős részben kiszáradtak,
helyüket sokkal kisebb biodiverzitású, igénytelenebb fatársulások vették át.
Az élővilág szempontjából a Szigetköz egésze sokkal értéktelenebb lett, Európa egyik legkülönlegesebb, a Duna mellékágaival szabdalt madárrezervátuma, mely halakban is oly gazdag volt, teljesen megváltozott.
Rengeteg állatfaj kipusztult.
A táj részleges helyreállítása csak akkor képzelhető el újabb két évtized alatt, ha a szlovák féllel azonnali tárgyalást kezd a kormány és követeli az 1997-es hágai ítélet alapján a Duna vízhozamának legalább a felét. Jelenleg ugyanis éves szinten csak 17%-ot engednek a régi főágba. A mellékágakba pedig szinte semmi nem jut. Egyedül árvizek esetén engednek nekünk több vizet.
Az első Orbán-kormány 1998 és 2002 között semmit nem tett a hágai döntés érvényesítéséért, még tárgyalások sem zajlottak a vízmegosztásról. Gyurcsány kormányzásának 5 éve alatt szintén nem foglalkozott a víz visszaszerzésével. Orbán Viktorral szemben azonban más a mérce, mert szavai szerint nemzetben gondolkodik. Így tehát felelősséget visel a jövő magyar nemzedékek egészséges vizének biztosításáért, mert a tiszta víz egyre nagyobb kincs. Magyarország ivóvízkészletének 94 százaléka származik külföldről (beleértve a Felvidéket is), vagyis ennek a függőségnek a kezelése létfontosságú számunkra. Azonban
az elmúlt 7 évben szintén nem történt semmi.
Márpedig a mosolydiplomácia, amelyet Orbán most folytat Szlovákiával, a Duna ügyében is elfogadhatatlan.
Vitára, kiállásra van szükség, anélkül ugyanis nem lehet eredményeket elérni.
Két éve kiszivárgott egy dokumentum, amelyben Trócsányi László igazságügyi miniszternek azt javasolja feljegyzésében egy bizonyos Baranyai Gábor, hogy kerüljék a nyilvánosságot és egyezzenek meg gyorsan. Még az is felmerült, hogy a kormány elfogadja a C variáns jogszerűségét. Nem szabad újabb fenékgátakat építeni, újabb vízlépcső építését titkos szerződésben vállalni.
Ha az Orbán-kormány lepaktál a szlovákokkal, azt már sohasem lehet jóvátenni.
A fennálló helyzet a szlovákoknak kedvez, ők ráérnek, mert a vízmennyiség döntő részét ők hasznosítják, ők döntik el, mennyi vizet engednek az öreg Dunába. Ha nem sikerül megegyezni a szlovákokkal, akkor újra Hágához lehet fordulni és a vízmegosztásról majd e nemzetközi bírói testület dönthet.
A Nemzetközi Bíróság által a fennállása óta vizsgált 151 eset közül a bős-nagymarosi a leghosszabb ideje rendezetlenül maradt ügy.
Most jobb esélyekkel fordulnánk testülethez, mint 10 éve, mert az időközben életbe lépett uniós víz-keretirányelvek a tagországokat az ökológiai fenntarthatóság biztosítására és a vízbázisok védelmére kötelezik. Márpedig a Duna vizének visszaduzzasztása a toxikus anyagok felgyülemlését okozza, ami rontja a vízminőséget.
Lányi András filozófus, a humánökológia kutatója két éve így fogalmazott: a titkos egyezkedéssel ,,örökre lemondunk a nemzetközi bíróság döntése alapján elérhető méltányos vízmegosztásról, amely elengedhetetlen volna ahhoz, hogy a szigetközi árterekben élhető viszonyok alakuljanak ki ismét. Ehelyett átadtunk egy jegyzéket a szlovákoknak, hogy az Öreg-Duna medrében mi is megépítenénk a magunk kis vízlépcsőrendszerét hét duzzasztógáttal. Ennek a haszna nulla, mert a vízi és vízparti élővilágnak nem a magasabb vízszint hiányzik, hanem a sebesen áramló víz - amit a „kanyargós Duna” terv most direkt lelassítana -, és a tájat éltető árvizek, amiket a mesterségesen kialakított új mederben többé nem is lehetne levezetni.
A magyar fél tehát de facto feladja a hágai perben képviselt álláspontját:
úgy intézkedik, mintha maga is elhinné, hogy a nekünk jelenleg juttatott vízmennyiséggel - az eredeti hozam 17 százaléka - ökológiailag fenntartható viszonyokat lehet teremteni. Sőt, olyan műtárgyakat épít be a mederbe, amelyeket veszélybe sodorna egy méltányosabb vízmegosztás.”
Igaz, hogy a Duna felső (németországi és ausztriai) szakasza tele van vízerőművekkel, de a bősihez hasonló síkvidéki vízerőműveknek nagyobb a káruk, mint a hasznuk. Drága az üzemeltetésük, hiszen például folyamatos kotrásra van szükség. A felvízcsatorna is tele van hordalékkal. A tiszalöki vízerőmű például hatalmas területek elszikesedését okozta, ezáltal mezőgazdasági hasznosítsuk szinte lehetetlen.
Ezért nem kell több gát a Dunára, noha komoly gazdasági lobbierők dolgoznak ezen most is. Eltelt ugyan egy emberöltő, de még ma is aktuális a követelés: több vizet a Dunába!
Kelemen Miklós