Aki arra számított, hogy egy győztes referendummal vége lesz a Brexit-mizériának, netán az EU-párti tábor, esetleg maga az EU belenyugszik a vereségbe, sőt, levonja az esetből a tanulságokat, hatalmasat tévedett.
A reakciókból már rögtön a szavazás másnapján látni lehetett, hogy az uniós politikai vezetőknek, de még a nemzetállami kormányzatok tagjainak sem esett le a fatantusz, miért döntöttek úgy a britek, ahogy.
Kötelező kűrként ugyan mindenki hangsúlyozta, hogy az angolok döntését tiszteletben kell tartani, ám a veretes nyilatkozatokban mindig ott szerepelt az a bizonyos "de" szócska, amiről tudjuk, hogy a lényeg csak utána következik.
És, amik a Brexit kapcsán sorjáztak, abból minden kirajzolódott, csak egy pozitív jövőkép nem.
Aki tud a sorok között olvasni, annak nyilvánvaló volt, mit üzen Brüsszel, hogy mások is értsék:
még jobban felpörgetett integráció, a közvetlen demokrácia eszközeinek további esetleges szűkítése, a renitenskedő országok még szigorúbb megbüntetése, dacos revanspolitika Nagy-Britanniával szemben és epés rosszindulat azért, mert az istenadta nép már megint merészelt nem úgy szavazni, ahogy azt a csúcsos homlokú eurokraták megálmodták.
Egy szövetségessel kevesebb, egy jó példával több
Egyébként egy Nagy-Britannia nélküli EU képe nem azért rémisztő egy Brüsszellel szemben ellenérzéseket, vagy kételyeket tápláló európainak, mert kiesik a szigetországból érkező pénz. Bármennyire is felfoghatatlan ez egyesek számára, kezd leáldozni annak az időnek, amikor az önző, fiskális pragmatizmus mindent felülírhatott a világban, legyen szó morálról, erkölcsről, vagy anyagi értelemben véve nem praktikus ideákról.
Ami kicsit kellemetlenné teszi a bennmaradást ebben a képletben az az, hogy Anglia eddig elég sok autoriter, centralizáló törekvésnek keresztbe feküdt, amire a jövőben nem számíthat például Kelet-Európa és a V4-ek csoportja. Ez nyilván némi válságot és a gyarmati lét felpörgését fogja eredményezni itt a keleti végeken.
Ez az epizód azonban túlélhető lesz, efelől semmi kétség, bár minden értelemben véve szűk esztendőkre kell készülni, akár arra is, hogyha nem lesz válság, majd generálnak (arra senki ne számítson, hogy a nemzeti függetlenség minden áldozat nélkül, egy x-szel kivívható, legyen szó akármelyik tagországról). Ahogy tették azt rögtön a referendum másnapján az ideggyenge tőzsdék, ahol igyekeztek úgy lereagálni a történteket, mintha a brit szigeteket legalábbis elnyelte volna az óceán, pedig se a gazdasági, se a politikai kapcsolatok elvágásáról nem volt szó.
már machinálnak
A népszavazás vesztesei sem voltak képesek belenyugodni abba, hogy teljesen szabályos, demokratikus körülmények között az ő, kizárólag a pénzügyi szempontokra alapozó, lelketlen érvrendszerük alulmaradt. Akárcsak Merkelék, most ők is puffognak és máris egy újabb szavazás kiírását követelik, ami jól passzol az uniós bürokrácia eddig megszokott gyakorlatába. Hiszen például Írországban már többször is addig szavaztatták a népet bizonyos kérdésekről, amíg olyan eredmény nem született, ami megfelelt Brüsszel kényes ízlésének.
Ez akkor sem tekinthető demokratikus folyamatnak, ha a Leave-kampány is követett el hibákat a referendum kapcsán. Ám ennek a mentalitásnak köszönhetően most máris egy új hisztéria kezdetén találhatjuk magunkat, ami sajnos nagyon könnyen meggyőzheti a britek többségét arról, hogy a függetlenség tulajdonképpen szolgaság, az önrendelkezés lehetősége pedig igazából akadály, az EU-s nyomás és zsarolás pedig könnyen a visszájára fordíthatja az elért eredményt.
Megéri az áldozatvállalás
Magyarként és euszkeptikusként én személy szerint úgy vélem, hogy az angolok a lehető legjobb döntést hozták, amikor a kilépésre szavaztak.
Mert még egy nemzet életében sem lehet mindent felülíró szempont a pénz, ahhoz pedig, hogy Európa és az európai együttműködési keret (mert valódi együttműködésre szükség van) élhető irányba változzon, nem elegendőek a belső reformkísérletek, kell az ilyen sokkterápia is, ami megrengeti a központi kormányzat túlhatalmát.
Ha másból nem is, de a mostani helyzetből nagyon szépen látszik, hogy ennek a rendszernek változnia kell, különben a félelem, a korlátok és a hazugságok Európájában leszünk kénytelenek tovább élni, ahol akár egy egész nép akaratát is semmibe lehet venni, és ahol egy komplett nemzetet lehet fenyegetni, megalázni, ha éppen nem arra megy, amerre a Juncker-, és Merkel-féle politikusok bikacsöközni óhajtják.
A változás pedig nem lesz se könnyű, se következmények nélküli és biztos, hogy mindannyiunknak áldozatokat kell hoznunk érte, de megéri.
A brit népszavazás ennek a küzdelemnek a kezdetét jelezte, most indul a kontinens lelkéért folytatott valódi harc.