Korán reggel a brit népszavazási eredményről értesülve egy 2004-es közgazdaságtan órám jutott az eszembe. Magyarország csatlakozása kapcsán egy igen feszült hangvételű vitát folytattam le akkori tanárommal, aki az Európai Unió mellett foglalt állást, én pedig ellene. Nem láttam garantálva a szuverenitásunkat, de abban se hittem, hogy Magyarországnak ugyanakkora súllyal lehet majd beleszólása az Unió működésébe, mint Németországnak vagy Franciaországnak. A tagállamok gazdasági egyenlőtlenségeit pedig olyan súlyosbodó problémának gondoltam, amely idővel politikai feszültségekhez vezethet. A vitánk hevében azt is megjegyeztem, hogy húsz évet sem adok az Uniónak, és szétszakad. Lázadó ifjúságomat magam mögött hagyva, az aggályaim továbbra sem változtak. Az Európai Unió központosító törekvései egyre kevésbé mutatnak egy Nemzetek Európája felé, a brüsszeli elefántcsonttoronyban pedig elzárkóztak mindennemű EU-kritikától. A torony azonban most megrepedt.
Húsz év sem telt el azóta a bizonyos vitás közgazdaságtan órám óta, és a britek népszavazási eredménye a kilépés mellett súlyos csapásként érte az Európai Uniót. De mégsem tudom most a tenyeremet dörzsölni, hogy mint régi EU-kritikus, én megmondtam…. A „végre valami történt”, a „most jól odacsaptak a brüsszeli bürokratáknak” és „egy független állam hajnala” reakciók számomra még nem jelentenek elegendő okot az örömre. Mert persze lehet, hogy valami végre történt, de ennél fontosabb, hogy mi fog történni ezután. A brüsszeli bürokraták tockosának is lehet örülni, de abból a pofonból mi magyarok is könnyen kaphatunk a politikai és gazdasági következményeket tekintve. Nagy-Britanniát pedig lehet, hogy most megcsapta a függetlenség lehelete, de nagyon büdös lehet az még, ha az EU-párti skótok elindulnak a szigetország szétszakadásához vezető úton.
Nagy-Britannia megszűnhet létezni, a maradéka pedig teljesen eljelentéktelenedhet politikai és gazdasági szempontból. A Brexit győzelme után azonnal marcangolni kezdték a sérült állat testét. A spanyolok bejelentették az igényüket Gibraltárra, ahol a szavazók 96 százaléka voksolt az Unióban való maradás mellett. Skócia és Észak-Írország szintén a maradás mellett szavazott. Előbbi újra napirendre tűzné a függetlenségi népszavazást, de Észak-Írországban is vannak már olyan hangok, hogy ki kellene lépniük Nagy-Britanniából, az EU-tag Írországhoz csatlakozva. A brit politikára ráadásul több ezer szerződés újratárgyalása vár, amellett, hogy az elkövetkezendő két év a kilépés és a jövőbeni együttműködés feltételeiről fog szólni. A britek a saját bőrükön fogják érezni a népszavazásuk következményeit, és egyáltalán nem biztos, hogy örülni fognak neki.
Magyar szempontból elsősorban az a kérdés, hogy mi lesz a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalókkal, akik nem kalandvágyból, hanem megélhetés céljából kényszerültek elindulni Magyarországról. Az uniós jogok eddig viszonylagos védelmet nyújtottak a munkavállalóknak, ugyanakkor a kilépés mellett kampányoló brit pártok egyik fő üzenete pont a külföldi munkaerő ellen szólt. Számolni kell a munkakörülmények romlásával, de a Brexit nyomán kialakuló brit gazdasági válság munkahelyek megszűnését is jelentheti. Az sem mellékes, hogy az Uniónak a britek voltak az egyik legnagyobb nettó befizetői, ennek a bevételnek a kiesésével pedig csökkenni fognak a már most is egyre lassabban csordogáló uniós támogatások. Ha politikai összefüggésekben nézzük a britek kilépését, akkor Magyarország fontos partnert veszít el a brüsszeli sakktábláról. Nagy-Britannia ugyanis erős ellenlábasa volt az Európai Unió centralizálásának, így azonban már csak partvonalról nézheti az eseményeket. Magyarország csak a kelet-közép-európai országok összefogására számíthat az uniós érdekérvényesítés harcában. Ez a harc pedig csak keményebb lesz, mert ha meg is hallották Brüsszelben (vagy Berlinben) a brit emberek hangját, könnyen elképzelhető, hogy a központosító törekvések támogatói magasabb fokozatra kapcsolnak a dominóhatástól félve. Ez vezethet oda is, hogy régiókra szakad az Unió: összezáró magállamokra, és egy másodrendű peremvidékre, vagy a teljes széteséshez, amely egész Európát a jelentéktelenségbe sodorná a több pólusú világrendben. A Nemzetek Európája, mint alternatíva, jelenleg a legkevésbé elképzelhető, az Unió belső reformjára ugyanis nincs esély, ha a központosítás ellenzői sorban távoznak.
Nem árt higgadtan végiggondolni, hogy milyen következményei lehetnek Nagy-Britannia kilépésének az Európai Unióból, mert egész biztos, hogy annak mindenki meg fogja fizetni az árát.