Brüsszel megfojtaná az euszkeptikus pártokat

A sértett revanspolitika egyik legelső megnyilvánulása brüsszeli részről az unióval kritikus pártok elhallgattatása, illetve az Európai Parlamentből (EP) való kiszorítása lesz, értesült az Express.

A brit lap információi szerint az eurokraták először a kisebb frakciókat lehetetlenítenék el azzal, hogy megvonják tőlük a működésükhöz és a brüsszeli munkához szükséges anyagi támogatást, és a forráselosztást egyértelműen a nagy frakcióval bíró, uniópárti alakulatok javára alakítanák át.

A teljes mértékben Martin Schulz emberének számító, szociáldemokrata Klaus Welle, EP-főtitkár által összeállított javaslat szerint az Európai Parlament pártjai (mint például a Marine Le Pen által gründolt Szabadság és Nemzetek Európája frakció) csak akkor részesülhetnének anyagi juttatásokban, ha minimum 22 képviselővel rendelkeznek a testületben.

Az Express idézi Paul Nuttall-t, a UKIP EP-képviselőjét, aki szerint:

"Az EU elvesztette a csatát, ezért most úgy próbálja szűkíteni a nyilvános vitát, hogy az euszkeptikus pártoktól megvonja a finanszírozást."

Hozzátette:

"Ez az aljas húzás csupán egy a sok közül, amelyekkel meg akarják nehezíteni az eukritikus pártok szerveződését."

Az aktuális helyzet

A mostani szabályozás szerint a frakciók akkor jogosultak juttatásokra, ha legalább hét regionális, vagy nemzeti parlamentben rendelkeznek képviselettel. A finanszírozás pedig még akkor is jár számukra, ha történetesen egy EP-képviselővel sem rendelkeznek. Ez a konstrukció eddig kifejezetten kedvezett az új euszkeptikus erők megjelenésének és megerősödésének.

Welle szerint a mostani rendszer átalakítását az indokolja, hogy az ilyen kis létszámú formációk csak nagyon korlátozott módon képviselik az emberek érdekeit, szerinte épp ezért nem is jogosultak arra, hogy munkájukat anyagi juttatásokkal támogassa az Európai Unió.

Az előterjesztés azután született meg, hogy kiderült, szélsőjobboldalinak bélyegzett politikai formációk - mint például a Szövetség a Békéért és a Szabadságért tömörülés - uniós pénzeken szerveztek EU-ellenes megmozdulásokat.

Az aggodalmaskodáshoz a Néppárt is csatlakozott, Pedro Lopez de Pablo szóvivő úgy vélte azért szükséges a módosítás, hogy az unió pénzét ne használhassák "Európa ellen".

A finanszírozási rendszer átalakítása mellett az előterjesztés javaslatot tesz egy független hatóság felállítására,

ami annak függvényében állapítaná meg a finanszírozások mértékét, illetve a támogatásra való jogosultságot, hogy az adott politikai formáció milyen mértékben képviseli az "európai értékeket".

Mint kiderült, már meg is hirdették az "Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hivatalának" igazgatói posztját, melynek feladatköri leírása többek között az alábbi szöveget tartalmazza:

"(A tisztviselő) feladata lesz az Európai politikai pártok és alapítványok bejegyzése, felügyelete és a rájuk vonatkozó szankciók érvényesítése."