A közbeszerzési hatóság honlapján február 5-én megjelent adatok szerint a NAV mintegy 58 millió forintért vett egy légpárnás hajót, amellyel a cigarettacsempészek ellen akarnak fellépni Záhonyban. A tendert eredetileg 45 millió forinttal írták ki, ebből lett végül 58 millió. A NAV január 20-án kötötte meg a szerződést a pályázat nyertesével az AMT Hungary Kft.-vel.
Az Opten adatai szerint a cég fő tevékenysége amúgy bútorgyártás, de úgy tűnik, a légpárnás hajók frontján is helyt állnak. Érdekessége a kiírásnak, hogy a három ajánlattevő, a Harmónia 91 Kft., az AMT Hungary Kft. valamint a Quick-Tech Kft. közül a két utóbbinak ugyanaz a tulajdonosa: az acsai székhelyű, dr. Márkházai Sándor tulajdonában álló Regius Green Energy kft.
Az nyilván kicsit furcsa, hogy ugyanazon a pályázaton miért indul egy cégcsoport két tagja, mindenesetre Márkházai annak a Turai kastélynak volt korábban tulajdonosa egy ciprusi cégen keresztül, amely nem is olyan régen a 444.hu szerint Tiborcz István érdekeltségi körébe került.
A NAV blitzkriegje
Úgy tűnik, a NAV totális háborút hirdetett, csinos kis armadát zsákmányolt be az utóbbi időkben. Mintegy húszmillió forintért vásárolt például pilóta nélküli repülőt: a drónt - ahogyan a légpárnás hajót is - a cigarettacsempészek elleni könyörtelen és szűnni nem akaró hadjáratban fogják bevetni. Emellett éjjellátó készülékeket, hőkamerákat, ruhára és járművekbe szerelhető kamerákat is vásároltak, egyszóval, a technikán már nem fog múlni a csempészek elleni hadműveletek sikere, levegőből, vízen és szárazföldön is le tudnak csapni a zsiványokra.
Képünk illusztráció.