Csalódott a WADA: nincs kollektív bűnösség

Craig Reedie, a WADA elnöke közölte: a McLaren-jelentés minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Oroszországban államilag irányított doppingolás folyik, s ez alapjaiban rengeti meg a tiszta sportot, amely a nemzetközi doppingellenes szabályok keretei között zajlik.

Az ausztrálok is bojkottálnak, csak ők a falut

A falak vizesek, erős gázszagot érezni, a lépcsőházakban nem működik a világítás, a folyosók pedig takarításra szorulnak - így panaszkodott az ausztrál delegáció vezetője, mikor szembesült az olimpiai faluval Rio de Janeiróban.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a WADA-nyomozás vezetőjének jelentését, amelyből kiderült, egyértelműen bizonyítottnak találták azokat a vádakat, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia kapcsán központilag irányított doppingolás folyt Oroszországban.

A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó bizottsága azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A döntés az atlétákra nem vonatkozik, ők a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésének megfelelően nem indulhatnak Rióban.

"A WADA csalódott amiatt, hogy a NOB nem fogadta meg a tanácsot"

- fogalmazott Reedie.

A NOB indoklása szerint azért nem tiltották ki az összes orosz sportolót, mert egyrészt a riói esemény hamarosan - 11 nap múlva - megkezdődik, a hátralévő idő pedig nem elegendő, hogy meghallgassák az összes érintettet, másrészt az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke, Alekszander Zsukov - aki telefonos kapcsolat segítségével bekapcsolódott a vasárnapi megbeszélésbe - országa, valamint az OKR nevében ígéretet tett, hogy teljes mértékben együttműködik a nemzetközi szervezetekkel az ügy megoldásában. Garantálta továbbá az orosz doppingellenes rendszer teljes átalakítását, mint fogalmazott: az OKR elkötelezett a tiszta sport iránt.

Az egyéni részvételi kérelmeket csak akkor bírálhatják el pozitívan a nemzetközi sportági szövetségek, ha a sportoló mindenben megfelel a WADA előírásainak. Az OKR nem nevezhet olyan versenyzőt a riói ötkarikás játékokra, akinek volt már doppingesete, akkor sem, ha ezért már megbüntették és letöltötte az eltiltását.