De ki az a Lukaku? S mit köszönhet Gera Zolinak?

A belga a mágikus magyartól is tanulhatott.

Mivel evés közben jön meg az étvágy, és mivel szerdán egy európai topcsapattal vettük fel eredményesen a küzdelmet, valóban érdemes úgy előretekinteni, hogy a következő meccset nem egy jutalomjátékként, hanem egy megoldandó feladatként kezeljük. Nyilvánvaló, a magyar válogatottat irányító Bernd Storck sem tesz másként, ebben biztosak lehetünk.

Bár az F-csoport megnyerésével elkerültük a halálágat, de Belgium legyőzése nem tűnik könnyűnek, hogy finoman fogalmazzunk.

Hazardék és Lukaku

Elsőre talán mindenkinek Eden Hazard neve ugrik be, ha a mai belga fociról kérdezik, az angol Chelsea pengés középpályása nem átallott magával José Mourinhoval is összerúgni a port (azt pedig csak a magyar bajnokságot eleddig is követő kevesek tudhatják, hogy Eden öccse, Kylian az NB1-ben szerepel, és az Újpest mezében három alkalommal is beköszönt az ellenfeleknek bajnoki mérkőzésen); ugyanakkor Romelu Lukaku csillaga valószínűleg elhomályosítja majd a többiek fényét.

Az Everton még mindig csak 23 éves csatára ugyanis megtestesíti a modern foci összes sajátosságát - gyors, robbanékony, erős és gólveszélyes.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=_IB7Z3qePbA]

A 2016-os év termése

Lukaku 1993. május 13-án született Antwerpenben, de kongói állampolgársága is van. Már 16 évesen aláírhatta első profi szerződését és 2009. május 24-én bemutatkozhatott a belga első osztályban az Anderlecht színeiben. A Jupiler League-ben fiatal kora ellenére 72 meccsen 33 gólt és 13 gólpasszt adott, az Anderlecht színeiben 2011-ig pedig összesen 98 meccsen 41 gól és 18 gólpassz a mutatója!

Eközben 2010. március 3-án az első válogatott mérkőzés is elérkezett (már 48-nál jár, amelyeken 17 gólt szerzett), majd a nagy szerződés a Chelsea-vel, 2011. augusztus 18-án.

A londoni sztárcsapatban nem sikerült az áttörés (mindössze 15 meccsen szerepelt, gólt nem lőtt, ugyanakkor a Chelsea U21-es csapatában 9 meccsen 7-szer talált be az ellenfelek kapujába). A 2012/2013-as szezont a West Bromwich Albion-nál töltötte kölcsönben, és itt már megmutatkoztak a jelei, hogy a 20 éves csatár bizony még egy középcsapatban is képes kitűnni a Premier League (PL) gólvágói között.

A belga karrierjének következő fontos dátuma 2012. augusztus 18-a. A 2012/2013-as angol bajnokság nyitó fordulójában a WBA a Liverpoolt fogadta a mágikus magyarral, Gera Zoltánnal a kezdő tizenegyében. A meccset a hazaiak nyerték meg 3-0 arányban, az első gólt Gera Zoltán zúdította a vörösök kapujába, míg a harmadik találatot Lukaku fejelte - először gólt lőve a Premier Leauge-ben.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=xCz_Kcadqas]

[video:https://www.youtube.com/watch?v=DdDrnDgsGeQ]

A mágikus magyartól tanulhatott

A 190 centiméter magas csatár felemelkedett a mi Gera Zolink támogatásával, passzaival, és 38 meccsen 17 góllal és 7 gólpasszal hívta fel magára a figyelmet.

A mester és a tanítvány

Ennek ellenére a Chelsea ismét csak kölcsön adta a belgát, az Evertonhoz került, majd a kék liverpooli csapat meg is vásárolta őt; itt 127 meccsen 61 gól és 22 gólpassz a mutatója. S ha azt nézzük, hogy érdemben nem szerepelt Angliában igazi sztárklubban, még inkább lehengerlő a PL statisztikája: 149 meccs, 60 gól és 28 gólpassz szerepel Lukaku neve mellett!

A hátunk mögött hagyott évadban az Everton mindössze a tizenegyedik helyen végzett, így nem csoda, hogy a csatár bejelentette távozási szándékát, s mi lenne jobb alkalom arra, hogy eladja magát, mint a 2016-os Európa-bajnokság?!

Az írek ellen, ennek megfelelően, két gólt is szerzett.

A végére még egy érdekesség a belga karrierjével kapcsolatban. A mértékadó transfermarkt.com adatai szerint Lukaku piaci értéke 2009 óta százszorosára emelkedett: 400 ezer euróról 40 millió euróra.