Demeter Szilárd 22 milliós luxusdzsippel küzd a kultúrharc frontvonalában

Demeter Szilárd 22 milliós luxusdzsippel küzd a kultúrharc frontvonalában

Külső megjelenés alapján

legalább 22 millió forintba kerül az a Volkswagen Touareg R-line, amit Demeter Szilárd, a fideszes kultúrkampf marsallja használ,

hogy eljusson a Nagy Ignác utcából az alig két kilométerre levő munkahelyére, a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM). A Magyar Hang cikkéből kiderül, az utca embere számára elérhetetlen luxusautó 3000 köbcentis, 285 lóerős, automata váltós dízellel működő összkerékmeghajtású kocsi, amit tavaly augusztus végén helyeztek forgalomba. Lízingelt autó lehet, mert – mint a lap írja – a gépjármű-nyilvántartásban ott szerepel a „tulajdonjog fenntartva pénzintézet részére” kitétel.

A Magyar Hang utánajárt:

  • a szilíciumszürke metál fényezés plusz 300 ezer forint,
  • a Suzuka könnyűfém keréktárcsák további 580 ezer forint,
  • ezekkel kötelezően meg kell rendelni a légrugózást és az összkerékkormányzást is 989 ezer forintért,
  • a „fapados” Vienna bőr helyett kérhető a Savona is 341 ezer forintért.

Ekkor az autó ára már meghaladja a 22,5 millió forintot, és még rengeteg választható extra áll rendelkezésre. Ha mindent kérünk, 28,5 millió forint fölött áll meg a számla.

Az utcai terepjáró hátán ez olvasható:

A Volkswagen a Petőfi Irodalmi Múzeum kiemelt támogatója.

A lap kereste a Touareget forgalmazó céget és a PIM-et is, eddig nem válaszoltak. A Magyar Hang úgy tudja, az előző igazgató, Prőhle Gergely idején nem volt szponzorációs megállapodás a két fél között, és neki nem volt szolgálati autója sem.

Demeternek nem ez az első botránya. Januárban az általa védnökölt műsorban viccelődtek fideszes véleményvezérek a németek likvidálásán.

A németek likvidálásán viccelődtek a NER megmondóemberei a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján

Újabb fantasztikus műsorral jelentkezett a NER. Ha valakinek nem volt még elég a Bayer show, a Sajtóklub, a Troll vagy esetleg a Keménymag színvonalából, akkor annak megérkezett a Gumiszoba, amiben helyet kapott az utóbbi műsor két megmondóembere, akiket tavaly tavasszal Jakab Péter lejákobozása miatt vett le az Echo TV a képernyőről.

Nem sokkal később pedig vindikálta magának azt a jogot, hogy megmondhassa: ki minősül magyar írnak és ki nem?

Ezt gondolják a Fidesz fő kultúrharcosa szerint azok a magyar írók, akiket nem tart magyar írónak

Végre kiderült, hogy miképp gondolkoznak a kormányoldalon nem magyar írónak tartott magyar írók, igaz ezt nem az egyik érintett, hanem maga Demeter Szilárd mondta el. Orbán Viktor fő kultúrharcosa egy hete váltott ki kisebb megbotránkozást azzal, hogy a Pesti Hírlapnak arról beszélt: csak azokat tekinti magyar írónak, aki magyaroknak ír.