Pénzen vett választásoktól nem lesz demokrácia Magyarországon

Még a fideszesek egy része is látja, a többit nem érdekli.

Mialatt Mészáros Lőrincet Fekete-afrikai szinten duzzasztják fel állami pénzekkel, és néhány év alatt megközelítette az ország leggazdagabb emberének címét is, a lakosság jelentős részét csak a propaganda éri el a közpénzből kizsarolt és/vagy felvásárolt kormányzati sajtón keresztül. Ennek megfelelően a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung felmérése a 24.hu szemléje szerint azt mutatja, hogy a magyarok demokrácia alatt elsősorban a politikai szabadságjogokat értik: a szabadságot, az egyenlőséget és a választásokat. Ezek pedig jelszavak szintjén léteznek is, még ha minőségük demokratikus szempontok szerint erősen vitatható.

A felmérés szerint a magyar társadalom több mint fele (56 százaléka) gondolja úgy, hogy a demokrácia a legjobb politikai rendszer, miközben minden tizedik magyar szerint bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint a demokrácia, de a lakosság több mint negyede (27 százaléka) szerint teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszerben élünk. Őket nyilván az is hidegen hagyja, ha a sajtó állami önkényről rántja le a leplet, vagy korrupciós ügyeket hoz nyilvánosságra.

Az oktatás itt is éles vonalat húz az élet megítélésében, a kutatás eredménye alapján minél jobban kvalifikált valaki, annál jobban hisz a demokráciában. Míg a felsőfokú végzettségűek háromnegyede áll a demokrácia mellett, a nyolc általánost végzettek között ez az arány csak 44 százalék – írják. Bár ugyanez tapasztalható a főváros és a vidék között is, a budapestiek háromnegyede tartja a demokráciát a legjobb politikai rendszernek, a vidéki városok és falvak lakói esetében az arány 49 és 53 százalék.

Ugyanakkor a demokrácia állapotát a többség rosszul ítéli meg, csak 44 százalékuk értékeli pozitívan, többségük persze elfogult:

a fideszesek 83 százaléka nem talál különösebb kivetnivalót a hazai politikai rendszer minőségében, ami az őszinte és fejlett politikai kultúra teljes hiányát mutatja.

Összesen 53 százalék, tehát a többség szerint Magyarországon nincs sajtószabadság, mert a média nem bírálhatja szabadon kormányt, persze ez a fogalom elég összetett. Nem csupán állami cenzúrát kell érteni alatta, hanem a nyomásgyakorlást, az anyagi ellehetetlenítést, az erőszakos felvásárolásokat, zsarolásokat, lejáratásokat. Ezek pedig nem is kérdés, hogy tombolnak az országban. Persze még mindig van 45 százalék, aki szerint ez az egész nem így van, ők bizonyára még nem hallottak a Habony-művekről sem.

Az információszabadság kérdésében a fideszesek 37 százaléka válaszolt úgy, hogy nem férhet bárki hozzá a megbízható információkhoz.

A felmérés szerint nem meglepő módon a fideszesek mondják inkább azt, hogy a jelenlegi kormányt tartják az eddigi legdemokratikusabbnak, de átlagosan inkább a Horn-kormányra emlékeztek úgy az ellenzékiek, mint a legjobb állapotú demokráciára.

Nagyon fontos eredmény lett ugyanakkor az is, hogy

a magyaroknak a felük sem (49 százalékuk) hisz abban, hogy az Orbán-kormányt demokratikus választáson le lehet győzni,

és csak 36 százalék gondolja a mai rendszert olyannak, amiben le lehet győzni a kormányt. Tehát még a haszonélvező fideszesek egy része is tisztában van vele, hogy antidemokratikus módon lejt a pálya, legfeljebb nem érdekli.