20 évvel ezelőtt a digitális jövőkutatás arról szólt, hogy púpos, szemüveges fiatalok egy kutatóintézet mélyén üldögélnek, ma szinte mindenkinek van számítógépe, internete, okostelefonja,így lényegében mindannyian a digitális kultúra részei vagyunk – kezdte önironikusan előadását a szakember.
Rab szerint, ha arra szeretnénk választ kapni, hogy a digitalizáció hogyan változtatta meg a világunkat, érdemes hátrébb lépni párat, és az egész emberi civilizáció történetére vetni egy pillantást.
„Ha az erőszakos halált halt emberek arányszámát vizsgáljuk, akkor az elmúlt ötezer évben a 20. század volt a legbékésebb száz esztendő”
- döbbentette meg a hallgatóságot. Bármennyire is rettenetesként emlékezünk a 20. századra, és bármennyi borzalom is történt ebben az időszakban, a helyzet az, hogy a mindennapokban ekkor szorult vissza igazán az erőszak. Az 500 évvel ezelőttihez képest megdupláztuk az átlagos várható élettartamot, így a világ kétségtelenül jobb hely lett – de közben igazságtalanabb is. Néhány évszázaddal ezelőtt szinte mindenhol ugyanannyi ideig éltek az emberek, mostanra azonban nagyon elváltak egymástól ezek a mutatók. Ma elsősorban az határozza meg, hogy egy ember hogyan és mennyi ideig tartózkodik ezen a világon, hogy hova születik. Teljesen más sors vár egy afrikai, egy dél-amerikai, egy európai és egy észak-amerikai megszülető csecsemőre – derül ki a kutatásokból.
Az általános helyzetkép után Rab rátért arra, hogyan változtatták meg a technikai újítások a világképünket.
"A kultúra változása az emberi társadalmak mentális újraprogramozása."
- mutatott rá.
Az idő megszerzése
Az első ilyen nagy újraprogramozást Amerika felfedezése hozta el, amely szerinte nagyjából olyan horderejű volt, mintha ma hirtelen ráébrednénk, hogy a közelünkben van egy lakható bolygó, de eddig nem tudtunk róla. Ekkor kérdőjeleződött meg először az európai emberben, hogy amit a világról addig tudott, az talán nem úgy van. Ez azonban elsősorban a tájékozottabb rétegeket érintette, az igazán komoly változásokat egy jóval ritkábban emlegetett újítás hozta el:
a mechanikus óra.
A középkor embere számára az idő viszonylagos fogalom volt, amelyet a természet változásaihoz képes állapított meg hozzávetőlegesen. Elméletileg létezett a napot kétszer 12 órára felosztó jelenleg is használt rendszer, ám ez a társadalom döntő többsége számára nem sokat jelentett, legfeljebb a templom harangszava jelentett valamiféle tájékozódási pontot. A misztikus ködbe burkolózó idő felett Isten rendelkezett.
Amikor aztán a mechanikus órák felkerültek a tornyokra, kiderült, hogy az időt tökéletes precizitással mérni lehet, mindenki tisztában lehet azzal, hogy a napnak pontosan melyik szakában vagyunk, és ehhez képest tervezhet, gondolkodhat.
Isten helyett az ember kezdte el uralni az időt, s ez Rab Árpád szerint jelentős szerepet játszott az elvallástalanodás megindulásában is.
A szakember szintén mérföldkőnek tekinti a fénykép, majd a mozgókép megjelenését. A múló idő rögzíthetővé vált, nem sokkal később pedig a kép meg is mozdult. Ez alapjában változtatta meg az érzékeléshez való viszonyunkat.
Az emberek láttak mozogni valamit, ami valójában nem ott, és nem akkor volt, ahol ők. Aki ezt egyszer átélte, többé nem ugyanazzal a szemmel nézett a világra.
A mechanikus órának évszázadokra volt szüksége, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodását, a filmnek már csak évtizedekre.
- mutat rá Rab Árpád. A kutatásokból kiderül: majd' minden technikai újítás gyorsabban terjed, mint az előző.
- A vasút 125 év,
- a telefon 100 év,
- a mobiltelefon 20 év
- a mobilinternet 5 év alatt terjedt el a világ országainak 80%-ában.
A kutató szerint az igazán éles kulturális sokkot az jelenti, amikor egy innováció 50 esztendőnél, vagy egy nemzedéknyi időnél rövidebb idő alatt terjed el. Így ugyanis ezzel a technológiával kapcsolatban az előző generáció nem tud használható tudást átadni a következőnek.
A mai harmincas-negyvenes korosztály egy ilyen időszakban volt gyerek, illetve kamasz: ők már használták a digitális technikákat, videójátékokkal játszottak, számítógépet használtak, felfedezték az internetet – míg a szüleik többnyire csak jó évtizedes késéssel voltak képesek felzárkózni ehhez.
„Mi vagyunk ez az elveszett nemzedék”
- összegzett Rab Árpád.
Minden álmod
A digitalizáció hatalmas vívmánya, ugyanakkor jelentős veszélye is, hogy lényegében képes megadni mindent, amire az emberiség évezredek óta vágyott. Telefonon beszélhetünk azzal, aki nincs itt, videótelefonon még láthatjuk is. Ma már szinte korlátlan mennyiségű fotóval örökíthetjük meg a jelenidőt, az internet pedig a végtelen tudás lehetőségével kecsegtet. Rab szerint pedig nincs már messze, amikor az egyik legősibb vágyunk teljesül:
más fog dolgozni helyettünk: a robotok.
A robotizáció azonban számos olyan kérdést is felvet, amellyel még nem igazán tudunk mit kezdeni.
„Sokan mondják: tartanak attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat. Szerintem ettől igazán senki sem fél. Nem a munkát féltjük, amelyet gépek elvégeznek majd helyettünk, hanem a munkáért cserébe járó megélhetésünket”
- mutatott rá Rab.
Jellemző példaként a fotózás világából a Kodakot és az Instagramot állította szembe. A hagyományos filmtekercs alapú fényképezést egykor forradalmasító amerikai multit a digitális fotózás és az internet tönkretette, s amikor lehúzták a rolót, mintegy 200 ezer ember vesztette el az állását. Az Instagram ezzel szemben 13 emberrel indult, s még ma is csak alig több mint ezer alkalmazottja van. Vagyis hatalmas tömegek kerültek úgy utcára, hogy az innovatív tecchnológia nem szívta fel őket. A kutató szerint az egyik legkomolyabb dilemma, amely előttünk áll, az, hogyan oldjuk fel ezt az ellentmondást. A fejlődés egészen biztosan nem állítható meg, vagy fordítható vissza.
„Amit automatizálni lehet, azt automatizálni is fognak.”
- foglalta össze az egyszerre jó és rossz hírt.
Rab szerint a jövőben azok tudnak majd igazán boldogulni, akiknek a munkáját nem lehet robotokkal helyettesíteni.
„Hamarosan az egyetemi óráimat helyettem egy robot is képes lesz majd megtartani, nekem tehát oktató mellett mentorként is kell működnöm, mert azt a szerepet egy gép már sokkal nehezebben tudja átvenni tőlem”
- mutatott rá.
Szintén fontos kérdés, hogyan lesz képes az emberi agy alkalmazkodni ilyen sok, és ennyire gyorsan történő változáshoz. Rab szerint az elmúlt évtizedekben fokozatosan mondtunk le érzékszerveink használatáról. A pénznek ma már nem csak szaga nincs, de tapintása is egyre kevésbé, hiszen digitális bankszámlákon tárolunk olyan összegeket, amelyek a fizikai valóságban nem is léteznek. Szövegeket olvasunk, amelyeket nem nyomtattak ki, képeket nézünk, amelyeket nem vehetünk a kezünkbe. Ma a legtöbb ingert, amely elér minket, nem tapintjuk, nem szagoljuk, legfeljebb halljuk, vagy látjuk. A következő lépésben a virtuális valóságok megjelenésével
a látásunkról fogunk lemondani.
„Pár év múlva lehet, hogy nem fogom tudni, hányan ülnek valójában a teremben, ki az, aki fizikailag jelen van, és ki az, aki valójában nincs”
- érzékeltette az előttünk álló kihívást a kutató. Ahhoz, hogy ilyen sok és ilyen gyors változáshoz képesek legyünk alkalmazkodni,
szinte át kellene ugranunk egy evolúciós szakaszt.
Adj Uram Isten, de rögtön!
A digitális kultúra nemcsak megváltoztatta az életünket, de maga is hihetetlen gyorsasággal változik. A digitális világ tíz évvel ezelőtt még helyhez köthető volt, hiszen otthon, vagy a munkahelyünkön várt a számítógépünk, amelyet legfeljebb laptop formájában vihettünk magunkkal. Ma már az egész ott van a zsebünkben, a telefonunkban, bármikor elővehetjük. És elő is vesszük, szinte folyamatosan online vagyunk. Ez sokkal kényelmesebb, mint azelőtt, ám komoly árnyoldalai is lehetnek, hiszen ezzel állandóan stimuláljuk, lefoglaljuk valamivel az agyunkat, soha nincs üresjárat.
„Az emberi agynak szüksége van az unatkozásra is, és a digitális eszközök ezt veszik fel”
- mutatott rá Rab Árpád.
A számítástechnikai eszközök fejlődése az időhöz való viszonyunkat is átformálta. Korábban várni kellett a betárcsázós netre, időbe telt, míg betöltött egy játék. Ma szinte minden egyetlen kattintásra van, egy-két másodpercen belül történik. Amire pedig várni kell, az elveszíti az értékét. Az ingyenesen használható játékok ma már sokkal nagyobb bevételt hoznak, mint a pénzért kaphatóak. Az ok egyszerű: egy-egy fejlesztés, egy-egy új szint elérése a játékban ingyenesen időbe telik, ám, ha fizetünk érte, azonnal megkapjuk.
„Arra akarnak rávenni minket, hogy türelmetlenek legyünk, és így fizessünk az időért”
- foglalta össze a kutató.
Írástudók és írásdudatlanok
Rab szerint az egyik legfontosabb probléma, hogy a digitális kultúrához alig alkalmazkodik az oktatási rendszerünk.
Hogyan tartsunk 45, vagy 90 perces órákat olyanoknak, akik 10-15 perces összpontosításra képesek? Minek tanuljon a diák, ha olyan tudást adunk át neki, ami ott van a zsebében, amire bármikor rákereshet? - sorolta a kérdéseket a kutató. Hozzátette ugyanakkor, hogy
„a korlátlanul elérhető tudás korában élünk, mégis az emberiség még soha nem volt ennyire kiszolgáltatott a hamis információknak.”
Évezredeken át a tudás elfedésével manipulálták az embereket, ma azzal, hogy hamis tudást adnak át nekik hatalmas mennyiségben – mutatott rá a kutató.
A jövő nemzedéket tehát elsősorban nem adatokra kell megtanítani, hanem arra, hogyan keressen a rengeteg adat között, és hogyan szűrje ki azt, ami nem igaz. Ez az információs írástudás alapképessége, amelynek tekintetében a nemzetközi felmérések tanúsága szerint mi, magyarok nem állunk túl jól.
Rab Árpád szerint azonban a digitalizáció bármennyire is új jelenség, alapvetően nem különbözik az összes többi eddigi innovációtól az emberiség sok ezer éves történelme során: hatalmas lehetőségeket rejt magában, ám komoly veszélyekkel is járhat, ha nem tanuljuk meg használni.
„A tűz felégetheti az otthonomat, a vonat halálra gázolhat – de ettől még a tűz és a vasút nagyszerű dolgok, amelyek nélkül sokkal rosszabbul élnénk”
- foglalta össze a kutató.