Már a vírus előtti hónapokban kibontakozott egy félrevezető vita a magyar állam természetéről. Míg a kormányoldal kötötte az ebet a karóhoz, és demokráciát emlegetett, addig az ellenzéki oldal egy része hasonló makacssággal állította, hogy a magyar állam diktatúraként működik.
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A kormány március 11-én hirdette ki a COVID-19 miatti veszélyhelyzetet, amelynek felülvizsgálata az Országgyűlés feladata lett volna 15 nap múltán. Azonban a kormány érvelése szerint a vírushelyzet alatt nem lett volna garantált, hogy a Parlament képes lesz ülésezni. Így a felhatalmazási törvényként elhíresült jogszabályváltoztatással a kétharmados parlamenti Fidesz-KDNP többség rendeleti kormányzásra adott lehetőséget Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ellenzéki és konzervatív kormánypárti körökben is (pl.: Zárug Péter Farkas és Király Miklós) tiltakozást eredményezett, hogy szerintük Orbán Viktor határtalan időre kapott felhatalmazást a rendeleti kormányzásra, és egy időlimit beemelését követelték. Később Orbán Balázs miniszterhelyettes megjegyezte, „hogy van időlimit a jogszabályban, ami korlátlan”.
Demokrácia vagy diktatúra van ma Magyarországon?
Már a fősodratú közéleti diskurzus kérdésfelvetése sem helyes, ugyanis feltételezi, hogy a két opció kölcsönösen kizárja egymást. Holott a magyar állam természete mindkét kulturális és politikai tradíció jegyeit magában hordozza.
Sem a kormány, sem az ellenzék egy része nem ad az igazságot hűen leíró magyarázatot a magyar állam természetére vonatkozóan. Ugyanis igaza van a kormánynak abban, hogy hazánkban rendeznek demokratikus választásokat, és formai szempontból megvalósul a hatalmi ágak szétválasztása, azonban igaza van az ellenzéknek abban, hogy az választásokon induló pártok egy manipulált versenyben vesznek részt, és a hatalmi ágak szétválasztása a gyakorlatban nem történik meg. De mindezért nem egyedül a mostani hatalom tehető felelőssé, ugyanis a demokratikus kultúra informális vagy íratlan szabályai, mint az önkontroll vagy a kulturált vita már évtizedek óta idegenek a politika ellenzéki és kormánypárti szereplőinek. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen történelmünk során nem tudott a nép elég széles körében elterjedni a demokratikus kultúra és a felelős polgári magatartás.
A politikai verseny leginkább a polgárság számára elérhető információ manipulálásával befolyásolható. Az adófizetők pénzéből fenntartott közmédia, tárgyilagos és pártatlan tájékoztatásra való törekvés helyett aránytalanul sokat dicséri a kormány politikáját és aránytalanul sokat becsmérli az ellenzék vagy a kormánnyal kritikus civilek munkáját. Bár a közmédiának az információ leíró jellegű közlése lenne a feladata, hazánkban leginkább az információról, a hírekről alkotott szubjektív vélemények, bírálatok terjesztését végzi. Nem lenne baj, sőt a demokratikus vitakultúrát alapozná meg, ha különböző érvrendszerek és hozzájuk tartozó vélemények bemutatása és versenyeztetése folyna a hallgató bizalmáért, de a közmédia erre nem törekszik. Természetesen episztemológiai szempontból igaz, hogy teljes objektivitás nem létezik, mert minden ember által írt vagy szerkesztett hír különböző mértékben tükrözi az egyén nézőpontját, de a tárgyilagosságra való törekvés teljes hiánya ettől még elfogadhatatlan egy állami fenntartású médiacsoportnál. Így a választási verseny ugyan demokratikus alapokon nyugszik az alaptörvény szerint,
de gyakorlatban az állampolgár számára elérhető információ a képviselője megválasztásához központilag manipulált, ennélfogva nem csoda, hogy az elérhető információ alapján meghozott döntése is az lesz.
Egy másik példa arra, hogy a kormány hogyan használja az állami erőforrásokat a verseny manipulálására, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tevékenysége. A 2018-as választások előtt, az ÁSZ tiltott pártfinanszírozással vádolta a Jobbikot, amiért a párt az ÁSZ szerint a piaci ár alatt vett plakáthelyeket Simicska Lajos ex-Fideszes oligarchától. Az információ hiánya miatt nem megítélhető, hogy megalapozott volt-e a Jobbik közel 1 milliárdos büntetése, de az, hogy az ÁSZ elnöke egy volt fideszes párttag, Domokos László, illetve, hogy a büntetés pont a ’18-as kampány hajrájában érte az éppen legerősebb ellenzéki pártot, továbbá, hogy korábban Simicska Lajos plakáthelyeit 2014-ig használó Fidesz esetében nem volt problémás az ÁSZ számára az oligarcha támogatása, megalapozza a nézetet, miszerint az Állami Számvevőszék a kormánypárt érdekei mentén járt el.
Emellett a hatalmi ágak szétválasztásának gyakorlati hiányát bizonyítja, hogy az ÁSZ-elnök mellett a köztársasági elnök és a legfőbb ügyész is volt Fidesz tag. Persze formailag a hatalmi ágak elválasztása megvalósul, de az említett személyek és az általuk irányított állami intézmények a kormánypárt érdekei mentén tevékenykednek.
Látva a formális és gyakorlati természetét a magyar állam működésének, mind az ellenzék egy részének diktatúra narratívája, mind a kormánypártok demokrácia narratívája túlzó, manipulatív és nem helytálló. Érdemes lenne tehát mindkét oldalnak elfogadni a másik fél igazát, és az ebből következő hibrid rendszer vagy versengő autoriter állam kifejezéseket használni, így megkímélve a hazai közbeszédet sok-sok felesleges feszültségtől.
Ameddig mindkét oldal túloz, hogy jobban motiválja választóit, amíg egyik oldal sem hajlandó közelebb lépni az igazsághoz, nemzetünk vitakultúrája nem tud fejlődni.
Márpedig egymás megértése és kulturált párbeszéd gyakorlása nélkül a magyar nemzet javainak gyarapítása az anarchikus nemzetközi versenyben halmozottan akadályozott.
Változik-e a képlet a felhatalmazási törvényben biztosított, korlátlan időlimittel rendelkező rendeleti kormányzás miatt?
Komoly jelentősége nincs a rendeleti kormányzás bevezetésének, ugyanis már előtte sem valósult meg a hatalmi ágak gyakorlati szétválasztása, a demokratikus fékek és ellensúlyok sem működnek már jó ideje, valamint a hatalomnak nem érdeke a különleges jogosítvány hosszútávú, indokolatlan megtartása. Ugyanakkor most formálisan sem kötik a miniszterelnök kezét demokratikus intézmények, amelyek nélkül a rendeletek meghozatala tovább gyorsul, így a publikumnak kevesebb ideje van véleményformálásra. Ráadásul, a vírus miatt klasszikus utcai megmozdulásra egyáltalán nincs lehetőség, így a hatalommal szembeni esetleges nemtetszését a szuverén polgárság még inkább limitáltan tudja kifejezni.
A rémhírterjesztés visszaszorítása érdekében hozott, Semjén Zsolt által benyújtott és Varga Judit által előadott törvényjavaslat szolgál példával a felhatalmazási törvény limitált gyakorlati jelentőségére. Ugyanis, a március 20-án benyújtott javaslat alapján a Btk. 337. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„337. § (1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A rendelet meghozatalakor a gyors jogi folyamat, a vírushelyzet és a rendelet természete miatt szinte nulla társadalmi ellenállás alakult ki. Ugyanis egy krízishelyzetben a polgárok sokkal inkább a saját és szeretteik személyes biztonságára figyelnek. Továbbá a rémhírek kirívó eseteire korlátozódó büntetőjogi szabályozás alapvetően támogatható reform. Azonban azt is tudjuk, hogy ezen törvények helyessége leginkább nem a szövegen, hanem a végrehajtáson múlik. Márpedig az elmúlt napok példái arról árulkodnak, hogy az egyszerű polgárok szabad véleménynyilvánításának korlátozására használják. Egyelőre egy szerencsi és egy gyulai eset okozott országos médiavisszhangot. Mindkét esetben egy átlagos állampolgár, hétköznapi, de némileg kormánykritikus bejegyzése váltotta ki a rendőrségi reakciót. Természetesen lehetséges, hogy rendőri túlkapásról van szó, de a kormányzati kommunikációs csönd és az előállítások, házkutatások, eszközlefoglalások puszta ténye erősíti az amúgy is jelenlévő öncenzúrát, sőt, felébreszti a kommunista rendszerben tanult kulturális reflexeket.
Összességében, a korlátlan határidővel rendelkező felhatalmazási törvény nem hozta el a diktatúrát Magyarországra, a hatalomgyakorlás formális normái még mindig a demokrácia és a joguralom eszméi. Ellenben ezek a fogalmak kiüresedtek, gyakorlati jelentőséggel nem bírnak, a hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és egyensúlyok rendszere már csupán papíron valósul meg, a gyakorlatban nem. A rendeleti kormányzás illeszkedik Magyarország demokratikus visszacsúszásának folyamatába, és még inkább megalapozottá teszi a versengő autoriter rendszer kifejezés használatát.
A szerző a Tabumentes Országmentés Egyesület elnöke.