Cseresnyés Péter, a Fidesz munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár minap arról nyilatkozott, hogy idézzem:
a magyar munkahelyek olyan mértékű jövedelmet tudnak adni, amiből már Magyarországon is jól meg lehet élni.
A Fidesz kommunikációjának újfent teret engedő Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke azt emelte ki ezzel együtt, hogy 2019-re megszűnhet a dolgozói szegénység Magyarországon, vagyis a szakmunkás bérminimum, illetve az átlag minimálbér nettó értéke elérheti a létminimum összegét.
Segítek, akkor!
Én kormánypártiként egyenesen kimondanám azt, hogy, aki dolgozói szegénységről beszél az Brüsszel ügynöke, akinek az a célja, hogy aláássa az erősödő Magyarország képét, hogy a magyarok megint ne lehessenek büszkék önmagukra, a nemzeti összefogásra, mindarra amit közös erőfeszítésekkel elértek.
Ezzel szemben az ellenzéki pártok, a szakszervezetek másik része, a sajtó, hosszú ideje bevezette, illetve napirenden tartja az úgynevezett „dolgozói szegénység” fogalmát, amihez a luxemburgi székhelyű Eurostat adatai kiválóan asszisztálnak. Ennek a fogalomnak röviden a lényege az, hogy nem csak a közveszélyes munkakerülők, a csövesek, a megélhetési bűnözők, a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek élnek szarul, hanem a korán kelő, keményen és sokáig dolgozó kisemberek is, akiket állítólag a kormány nem hagy az út szélén.
Hosszabban: részben arról a 9,6 százaléknyi foglalkoztatottakról beszélünk, akiknek a jövedelme, a társadalmi juttatások kézhezvételéle után sem éri el a median hatvan százalékát, ez a kör egyébként 2015-ről 2016-ra nem szűkült, hanem éppenséggel bővült, ennek nyomán magas gyermekszegénység is: a 18 év alattiak mintegy negyede él szegénységben. Ez az arány részben annak köszönhető, hogy dolgozik az országban körülbelül százezer közmunkás, akik mellesleg önfelmentő néphiedelemmel ellentétben sokszor igenis fárasztó fizikai munkát végeznek, mostoha körülmények között. Igen, a hátrányos helyzetűek, de még a cigányok is. Igen, talán ki lehet mondani: a cigányok közül többen a közmunkaprogramban tapasztalják meg azt, hogy milyen a munka világa, ezen keresztül szűrhetik le, hogy megérte -e a társadalmi integráció vagy úgy hülyeség, ahogy van. Nem lennék sem a közelükben, sem a helyükben miután levonták magukban a tanúságot.
A KSH ugyan tavaly nem publikálta a létminimum-adatokat, amelyeket a szakszervezetek számára a bértárgyalások miatt lett volna fontos, de az állami felügyelet alatt álló intézményen kívül is van élet. A Policy Agenda kiszámolta, hogy 2015-ben havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke (a nettó minimálbér 2017-ben is csak 84 ezer forint). De, az átlagosnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint.
A becslések szerint tavalyelőtt a számított értékeknél alacsonyabb jövedelemből élt a lakosság mintegy negyvenegy százaléka. Hozzá kell tenni, hogy a létminimum nem egyenlő a szegénységi küszöbbel, hanem olyan jövedelem, amely mellett biztosítható egy háztartásban az alapvető szükségleten túli igények kielégítése is. A létminimum-számításba bekerült háztartások a kiadásaik 30,8 százalékát élelmiszerre, 22,8 százalékát lakásfenntartásra, azon belül kétharmadrészt rezsire, 9 százalékot közlekedésre költik. Ezen felül marad egészségügyre, testápolásra 5 százalék költenek, telefonálásra 6,5 százalék, míg ruházati cikkekre 3,6 százalék, oktatásra, művelődésre és szabadidőre pedig 5,3 százalék. Nagyszerű, teljes életet lehet élni tehát a magyar fizetésekből, mi az, hogy, nagyon is.
Egyébként a mérhetetlen csóróság nem az ostobának és lustának beállított harmadrangúnak tartott állampolgárok privilégiuma: a magasan képzettek, vagyis a felsőfokú végzettségűek szegénységi rátája hat százalékra növekedett, ami egy év alatt 1,4 százalékpontos emelkedést, két év alatt triplázódást jelent. A Világgazdaság számításai szerint egyre többen kerülnek be a közfoglalkoztatásba magasabb iskolai végzettséggel is, miután az álláskeresési járadék mindössze három hónapig jár, ami a legalacsonyabb munkanélküliségi ellátási idő az EU-ban. A gazdasági szaklap által hivatkozott felmérések szerint ez azért baj, mert ennyi idő alatt szinte lehetetlen a képzettségnek megfelelő munkahelyet találni.
De, hagyjuk is a statisztikákat, amivel kormányból és ellenzékből is lehet bűvészkedni, szerezzünk testközeli tapasztalatokat. Hóban, fagyban, napi nyolc órában kiganajozni egy kistelepülés vízelvezető árkait, kiirtani a cserjéket, majd elbuszozni egy állásinterjúra, azon megjelenni felkészülten, kisimult arccal, jól öltözeten, szellemileg frissen nem annyira egyszerű, mint egy kormánypárti sajtótájékoztatón széles mosollyal az arcunkon leközölni, hogy egye jobban élünk.
Egy kétgyermekes, egyedülálló, szakképzett édesanya havi nettó 70.826 forintot is megkereshet közmunkásként, 107.065 Ft forintot pedig minimálbéresként. Mondjuk az utóbbi esetben hetvenezer forintból ki lehet bérelni egy 32 négyzetméteres józsefvárosi lakást, az Orczy úton, amiben a képzeletbeli csonka család kényelmesen elfér, ameddig ki nem lakoltatják. Még marad is harmincezer forintja élelemre, a csökkentett rezsijű közüzemi számlákra, iskolára, BKV-bérletre, ne adj Isten ruhára, tisztálkodásra, telefonra, meg netre. Ha nyáron kiköltözik ez a családanya, a két gyermekével együtt egy sátorba, akkor nyáron össze tudnak spórolni annyit a szeptemberi iskolakezdésre, amiből meg is van az új cipő, az új nadrág és az új kabát is.
Magyarországon a magyar fizetésekből jól meg lehet élni, aki nem tud, az annyit is ér.