Komárom-Esztergom vármegye 1-es számú választókerületében Balogh Ferencet indítja a Jobbik a 2026-os országgyűlési választáson – hangzott el a nemzeti ellenzéki párt pénteki, tatabányai sajtótájékoztatóján. A tatabányai születésű Balogh Ferenc elmondta, az előző önkormányzati ciklusban a város közgyűlési képviselőjeként megtapasztalta, az Orbán-kormány csorbította az önkormányzatok önrendelkezését. Kifejtette, bár a kötelező feladatokra biztosítják a forrást, ám elvették a településektől a gépjárműadót, emellett kivetették a szolidaritási hozzájárulást, ami
„hatalmas összegeket von el a településektől”.
Ez Tatabánya esetében is több milliárd, míg Tata esetében több százmillió forint kiadást jelent – tette hozzá. Emiatt kevesebb fejlesztésre van lehetőségük a városoknak, így például Tatabányán régi vágya a lakosoknak egy fedett sportuszoda vagy fedett jégpálya, sőt a járdák felújítása is szükséges – fejtette ki a jobbikos jelölt.
Balogh Ferenc közölte, az országosan problémát jelentő lakhatás Tatabányán és Tatán is fontos kérdés.
A körzetben családok százainak, ezreinek nincs lehetőségük saját otthon megteremtésére
– mondta, hozzátéve: erre megoldás lenne a bérlakásépítési program. Kifejtette, a fiatalok, családosok albérletbe kényszerülnek, ennek költségei mellett azonban lehetetlen félretenni saját otthon megvásárlására. Felidézte, a Jobbik már letett az asztalra egy bérlakásépítési koncepciót, amivel azonban a kormány nem foglalkozott.
Balogh arra is kitért, az egészségügy a választókerületben is súlyos kihívásokkal küzd, Tatabányán például az urológiai osztályt kellett bezárni, de szakorvosi rendelésre heteket, műtétekre hónapokat kell várni.
„Amennyiben úgy dönt, hogy a magánegészségügyet veszi igénybe, akkor felmerül joggal a kérdés benne, hogy mire is fizeti a tb-t”
– hangsúlyozta Balogh Ferenc. Emlékeztetett, a Jobbik már javasolta, hogy a tb-t át lehessen vinni a magánegészségügybe.
A Jobbik jelöltje a szociális rendszer alulfinanszírozottságára is felhívta a figyelmet a sajtótájékoztatón. Úgy vélte, itt is szükség lenne a szférában dolgozók bérfelzárkóztatására.
„A Jobbik közössége és jómagam is ara törekszünk, hogy Magyarország egy élhető és biztonságos ország legyen mindenki számára” – zárta bemutatkozó sajtótájékoztatóját Balogh Ferenc.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője úgy vélte, az egypárti túlhatalom egy depresszív, sokak számára elviselhetetlen légkört teremtett Magyarországon. Szerinte ebből fakad a kivándorlás, a lakhatási, megélhetési költségek elszabadulása, az árrobbanások és egy lelki válság is. Ugyanakkor úgy érzi,
a választók egy széles körében megvan az igény egy jobboldali, nemzetben gondolkodó, a hagyományokat és a családokat védő közösség üzeneteire,
a Jobbik pedig ezt kívánja a választók elé tárni.
Ezek közül is kiemelte a lakhatási és a családtámogatási rendszer kiterjesztését, inflációkövetővé tételét. Megemlítette azt is, hogy számos honfitársunk munkahelyét „a kormány által erőltetett vendégmunkásimport” miatt meg kell védeni. Harmadsorban a devizahiteles krízist hozta fel, mellyel kapcsolatban egy „igazságtételi csomag” kidolgozást jelentette be.
Z. Kárpát Dániel szerint Balogh Ferenc a Jobbiknak „veterán, jó képességekkel rendelkező, rég, öreg harcosa”, aki jól ismeri a választókerületet, ért az emberek nyelvén, valamint meg is érti a problémáikat.
