Dübörgő elszámoltatás: felmentés Sukoró-ügyben

Nemhogy Gyurcsányt Ferencet nem sikerült elítélni, de még felmentések is születtek.

A táblabíróság az első fokon különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében bűnösnek kimondott vádlottak esetében bűncselekmény hiányában hozott felmentő ítéletet. Császy Zsoltot a magánokirat-hamisítás vádja alól bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság, írta az MTI.

Az ügyész az első- és a másodrendű vádlott esetében fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva jogerősen felmentette Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt. A táblabíróság V. Bálint ügyvédet - az első fokon kiszabott büntetést enyhítve - kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélte, amely az összesen 360 ezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik.

Az felmentő ítélet indoklása szerint a vádlottak a telekcserével kapcsolatos döntés során joggal tartották szem előtt az állam érdekét, és érezték fontosnak a beruházás megvalósulását, amely 1,3 milliárd euró tőkebefektetéssel, munkahelyek teremtésével kecsegtetett. A vádlottak megalapozatlan jutottak arra a következtetésre, hogy döntésükkel az állami vagyonban nem hogy kárt okoznának, hanem azt gyarapítják. Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az elsőfokú ítélet részben megalapozatlan, a Szolnoki Törvényszék a tényállást hiányosan, helyenként iratellenesen állapította meg, és az ítélet indoklási kötelezettségének sem tett mindenben eleget. A tanácsvezető bíró kitért arra, hogy a törvényszék - figyelmetlenségből vagy leírási hiba miatt - tanúvallomások egyes részleteit az elhangzottakkal ellentétesen jegyzőkönyvezte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egy részét is iratellenesen értékelte, és téves következtetéseket vont le.

Gyurcsány nevethet

Mint ismert, az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - egy Sukorón tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség emiatt 2009 áprilisában nyomozást indított. A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben első fokon 4 év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, Császy Zsolt pedig 3 év 6 hónap börtönt kapott. Sokan a 8 évvel ezelőtti miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elítélését várták a pertől, de vádemelésig sem jutott az esetében az ügy. De mint látjuk, másodfokon felmentették az érintetteket.