Dunaszerdahelyen megmutatták, hogyan kell bánni a kommunisták szobraival

A Halpiac téri lakóházak és a Smetana ligeti alapiskola épülete közelében álló két szobrot narancssárga és zöld festékkel öntötték le, a Bartók Béla sétányon álló, családot ábrázoló szoborcsoportot kék festékkel mázolták be. Sem a rendőrséghez, sem a városi rendőrséghez nem érkezett bejelentés, az ügyben nem indult eljárás. A szobrokat a város tisztítja meg.

Laphoz is eljutott az a szlovák nyelven írt névtelen levél, amelyben a magukat „névtelen művészeknek” nevezők kifejtik, tettük nem vandalizmus:

Vandalizmus az, hogy ezek a szobrok még állnak. A kommunizmus és a régi, szürke gondolkodásmód szimbólumai – írják.

Véleményük szerint a szobrokkal nem történt semmi, csak új arculatot kaptak, és felszólítanak mindenkit, hogy értelmezzék ezt úgy, mint a város fejlődését szolgáló művészetet. A levél írója szerint a kommunizmus már rég elavult, de utóhangjait még mindig hallani, meg kell próbálnia megváltoztatni ezt a gondolkodást, befejezni a múltban élést, előrelépni a jövőbe.

Vége a szürke korszaknak, amelyben mindenki csak szürke szobor volt, elkezdődött az új színes korszak, ahol már az ember egyénisége jelenti az erőt. Ha lemossák a szobrokat, azt erősíti meg, hogy még mindig nem tudunk másként gondolkodni – véli a rongáló.

A rongáló(ka)t vélhetően Peter Kalmus kassai képzőművész és Ľuboš Lorenz tette inspirálta, akik február 22-én éjjel Bátorhegyen (Krajná Bystrá) vörös festékkel öntötték le Vasil Biľak, a Csehszlovákia Kommunista Pártja magas rangú vezetőjének frissen állított emlékművét. Az emlékművet hétfőn ismeretlen tettesek ellopták.