A képviselőasszony szerint az elmúlt 25 évben súlyos százmilliárdok váltak semmivé, de mind a magyar, mind a cigány lakosság folyamatosan tovább szegényedett. Szavai szerint mindeközben a balliberális és polgári kormányok hiteltelen cigánypolitikusai nagy egyetértésben tüntették el a felzárkózásra szánt pénzeket, elképesztő méretű, soha ki nem nyomozott panamákkal borzolva a közhangulatot. Dúró Dóra aláhúzta:
aki tabukat döntögetett: náci lett.
Mi több: aki őszintén mert beszélni: az rasszista. A képviselőasszony szerint ezzel szemben a Jobbik máig az egyetlen párt, amely részletes szakmai elképzelésekkel áll a magyar és a cigány közvélemény elé: ezt a programot szeretné végrehajtani. Az ellenzéki politikus meggyőződése, hogy a cigányság csekély számú, sajátjaiért őszintén aggódó képviselőivel együttműködve az oktatás területén elérhető az áttörés. Dúró felidézte a bizottsági ülésen elhangzott szakértői állításokat is:
“az oktatási és kulturális bizottság ülésén Menyhért Ildikó cigány pedagógus ismertette elképzeléseit, amelyek nagyban egybevágnak a Jobbik szakpolitikai programjával. Akit érdekel egy cigány tanárnő véleménye a romboló, destruktív „jogvédőkről”, a balliberális kormányok valóságot elfedő hazugságdömpingjéről és a cigányság felelősségéről, olvassa el az Alfahir beszámolóját.”
Dúró Dóra pedig a Kulturális Bizottság ülésén úgy fogalmazott, hogy szerinte elsőként a demográfiai helyzet alakulásából kellene kiindulni. Utalt arra, hogy Pokol Béla alkotmányjogász könyve szerint:
„a magyarság lélekszáma generációnként megfeleződik, a cigányságé pedig megduplázódik.”
Dúró szerint azonban ez
mégsem etnikai vagy nemzetiségi kérdés,
a szociális helyzetre is tekintettel kell lenni: eszerint öt olyan megye van Magyarországon, ahol negyven százalék feletti az iskolások körében a hátrányos helyzetű gyerekek száma, tehát egy
tömeges jelenséget kell megoldani.
Olyan megoldási javaslatokat kell találni, melyek ezt a nehézséget tömeges mértékben képesek kezelni. Hiszen rendkívüli tömegekben élnek olyan gyerekek, akiknek az életére rányomja a bélyeget, hogy milyen családi környezetben, milyen anyagi körülmények között nőnek fel. Dúró Dóra utalt a többi pártszakértőre is, akik szerint egy-egy osztályban legfeljebb két-három főt lehet integrálni, ha pedig az integrálni szándékozott gyerekek száma átlépi a 30%-ot akkor az integráció ellehetetlenül. Ehhez képest 2008 és 2013 között
minden évfolyamon növekedett a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma,
ezek egyharmada nem tudja folytatni középfokú tanulmányait. Szintén szakértőkre hivatkozva elmondta, hogy vannak falvak ahol az általános iskolákban úgy adnak bizonyítványt, hogy az onnan kikerülő nebuló nem tud írni-olvasni, nem ismeri a szorzótáblát. Ezekkel diákokkal a középiskola már nem tud mit kezdeni, onnan ezért rövid idő alatt kibuknak. Dúró kihangsúlyozta ez egy összetett ügy, amit meglehet közelíteni egyrészt az állam, másrészt a család részéről, a
kényes kérdés
pedig az, hogy
mennyire avatkozhatunk bele egy család életébe?
Hiszen az iskolában a pedagógusok lehetőségei korlátozottak. Ezért szakértőknek kellene megvizsgálniuk, hogy a gyermekvédelemnek, a gyámügynek, az oktatási rendszernek milyen lehetőségeket kell adni ahhoz, hogy ha a család rossz hatással van a gyermek tanulásra akkor be lehessen avatkozni. Meg kell határozni, hogy mennyire tarthatja az állam tiszteletben a szülő jogait, ahhoz, hogy úgy nevelje a gyerekét, ahogy szeretné, még akkor is, ha gyermeke később boldogulásának az esélyeit lerontja. A képviselőasszony szerint, ha a Klik célja az volt, hogy csökkenjen a finanszírozási különbség az oktatási intézmények között, akkor ez egy indokolható cél, de ez önmagában kevés. Szerinte azokon a helyeken,
ahol nagyobb a pedagógiai igény, ott az államnak többet kell ráfordítani az iskolákra.
Hol pedig nincs ilyen probléma, ott nagyobb szabadságot kaphatnak az iskolák, akár az önkormányzatok is. Dúró megjegyezte, hogy öt év alatt – az oktatási és a szociális rendszeren keresztül is –
felzárkóztatási célokra 160 milliárd forintot költ el az állam,
ez pedig nem kevés, de érdemi hatása még sincs. Mondjuk, ha a XX. századi pártok, az általuk fenntartott cigánypolitikai elittel egyetértésben nem nyúlná le a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására szánt pénzeket, hanem azt hatékonyan, rendeletésszerűen felhasználná mindjárt egyszerűbb lenne a képlet. Ha, pedig a felzárkóztatás elindulna akkor a cigány-magyar együttélés is egyszerűbb lenne, hiszen ennek most részben a politika szakmai hozzá nem értése, részben pedig a rendszerbe kódolt korrupció az akadálya.