Durvul a helyzet az Öbölben, Moszkva és Washington nem örül

Szövetségesei felsorakoznak Szaúd-Arábia mellé az Iránnal szembeni konfliktusban, az oroszok és amerikaiak békítenének.

Szaúd-Arábia

a két ország közötti légi közlekedést is felfüggesztette,

miután vasárnap megszakította Iránnal diplomáciai kapcsolatait. Ezen túlmenően Rijád szüneteltetni fogja a kétoldalú kereskedelmet, és megtiltja állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak.

Mindezt Adel al-Dzsubeir külügyminiszter közölte a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában. Hozzátette, hogy Szaúd-Arábia továbbra is szívesen látja a Mekkába és Medinába zarándokoló irániakat, de a kétoldalú kapcsolatok rendeződéséhez szükség van arra, hogy Irán "normális országként", ne pedig "forradalmárként" viselkedjen, és tartsa tiszteletben a nemzetközi normákat.

Tanár néni, nem én kezdtem!

Dzsubeir úgy fogalmazott, hogy Rijád az "iráni agresszióra" válaszol. Azzal vádolta Teheránt, hogy harcosokat meneszt arab országokba, és támadásokat szervez a sivatagi királyságban és szomszédaiban.

"A szaúdi intézkedések pusztán válaszlépések.

Az irániak mentek be Libanonba. Az irániak küldtek katonákat Szíriába" - mondta a szaúdi külügyminiszter. A politikus egyébként nem hazudott - pusztán nagyvonalúan átsiklott azon a tényen, hogy országa 2011 márciusában Bahreinben vérbe fojtotta a kormányellenes felkelést, tavaly tavasz óta pedig Jemenben folytat véres háborút, egyébként pedig évek óta sok millió dollárt költ különböző szíriai dzsihádista csoportok támogatására.

Az iráni viszonylatú légi közlekedés felfüggesztését Szaúd-Arábia polgári repülési hivatala is bejelentette az interneten közzétett közleményben. A hivatal a Twitter mikroblogportálon tudatta, hogy elrendelte az összes, Iránba induló, valamint onnan érkező repülőjárat törlését.

Belső használatra

Irán szerint ugyanakkor a szaúdi lépés Rijád azon meggyőződését tükrözi, hogy a királyság fennmaradása a feszültségek elmélyítésén múlik. "Úgy tűnik, hogy Szaúd-Arábia úgy véli,

nem csak az érdeke, hanem a túlélése függ

a feszültségek és konfliktusok folytatásától, és a hazai problémáit elhibázott lépésekkel próbálja rendezni", nyilatkozta Hossein Jaberi Ansari, az iráni külügyminisztérium szóvivője heti sajtótájékoztatóján az iráni fővárosban, Teheránban, hétfőn.
 
Hozzátette, hogy Szaúd-Arábiának az Iszlám Köztársasággal való kapcsolatainak megszakítása Rijád azon erőfeszítéseinek a részét képzi, amelyekkel el akarja terelni a figyelmet a hazai problémákról.

A szóvivő szerint amíg Rijád a feszültségkeltésre és az Iránnal való konfliktusra alapozza a politikáját, addig nincs lehetőség a kapcsolatok javulására a két ország között.

Utánfutók

A szaúdiak mellé siettek felsorakozni szövetségesei is, akik erősen függenek Rijád katonai és gazdasági erejétől. Elsőként természetesen a négy esztendővel ezelőtt szaúdi katonai intervencióval megmentett bahreini kormány jelentette be, hogy elvágja diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

"Bahrein úgy döntött, megszünteti a diplomáciai kapcsolatokat az Iráni Iszlám Köztársasággal és ezért felkéri a küldöttség tagjait, hogy 48 órán belül hagyják el a királyságot", jelentette a bahreini hírügynökség.

Csatlakozott a diplomáciai bojkotthoz az Egyesült Arab Emírségek is, bár ők (még) nem égettek fel minden hidat Teherán felé, egyelőre "csak" visszahívták a nagykövetüket.

A szélsőséges szaúdi vahabita ideológiához igen hasonló politikát követő Szudán külügyminisztériuma szintén bejelentette hétfőn, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatait.

Putyinnak nem tetszik

Miután Szaúd-Arábia, Bahrein és Szudán megszakította kapcsolatait az Iszlám Köztársasággal az orosz külügyminisztérium kifejtette, ez a lépés minden konstruktivitást mellőz.

"A diplomáciai kapcsolatok megszüntetése egyáltalán nem tekinthető konstruktív lépésnek.

Ez nem járul hozzá közös megegyezéshez ", nyilatkozta egy orosz külügyminisztériumi forrás az Interfax részére hétfőn.

"Sokkal inkább a kapcsolat fenntartása szükséges, a párbeszéd, valamint a nézeteltérések megvitatása annak érdekében, hogy megoldást találjanak" - tette hozzá.

Kiemelte, Oroszország úgy véli, hogy Rijád és Manama döntése arról, hogy beszüntetik a kapcsolataikat Teheránnal, nem fog segíteni a kölcsönös megértés előmozdításában.

Obamának se

A The Washington Post című amerikai lap hétfői elemzése szerint az Obama-kormányzat attól tart, hogy a szaúdi-iráni vita eszkalálódása mind az Iszlám Állam elleni harcot, mind a szíriai polgárháború esetleges megoldását negatívan befolyásolhatja, sőt, a térség stabilitásának megteremtését is alááshatja.

A lap arról számol be, hogy az Obama-adminisztráció tisztségviselői

magánbeszélgetésekben bírálják Szaúd-Arábiát,

mert Nimr al-Nimr síita sejk kivégzésével kirobbantotta a feszültséget Rijád és Teherán között. (A sejket, mint ismeretes, két évvel ezelőtt tartóztatták le és ítélték halálra, a szaúdi királyi család elleni lázadás szításának vádjával.) John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn felhívta iráni és szaúdi partnerét, hogy a feszültség csillapítása érdekében nyomást gyakoroljon a két rivális közel-keleti országra - közölte az AFP francia hírügynökség amerikai diplomáciai forrásra hivatkozva. Kerry külön beszélt Dzsavad Zariffal, az iráni és Adel al-Dzsubeirrel, a szaúdi diplomácia vezetőjével, akiket nyugalomra és a feszültség csillapítására szólított fel. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn önmérsékletre intette Szaúd-Arábiát és Iránt valamint hangsúlyozta a konfliktus enyhítésének fontosságát.  

"Veszélyes játék ez, amit most játszanak.

Sokkal szélesebb körűek lesznek a következményei, mint a mostani protestálások az imám kivégzése miatt" - idéz a lap egy magas rangú kormányzati tisztségviselőt, aki csakis névtelensége megőrzésével volt hajlandó nyilatkozni. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő a The Washington Post szerint, inkább a szaúdi álláspontot visszhangozza:  "Ami sok, az sok. Teherán továbbra is támogatja a terrorizmust, ballisztikus rakétákat lő fel és ez ellen senki nem tesz semmit. Mindahányszor az irániak csinálnak valamit, az Egyesült Államok meghátrál. Most a szaúdiak legalább tesznek valamit" - idézi a lap.        

Az elemzésből kiderül, hogy az amerikai-szaúdi viszonyban - a terrorizmus elleni összefogás ellenére is - régóta, lényegében a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta  törések  mutatkoznak. Washington és Rijád gyakran nem ért egyet például abban, hogyan kellene kezelni a polgárháborút Szíriában; a szaúdiak keményebb amerikai fellépést, közvetlen katonai beavatkozást, a szíriai ellenzéki csoportok korszerűbb fegyverekkel történő ellátását szorgalmazzák. A The Washington Post fontosnak tartja megemlíteni, hogy Szaúd-Arábia vehemensen ellenzi az amerikai részvétellel megkötött hathatalmi atomalkut Iránnal. Rijád ugyanis - Washingtonnal ellentétben - úgy gondolja, hogy Teherán a megállapodás megkötése után is folytatja erőfeszítéseit atomfegyver létrehozására.