Dzsihádra tanítják a gyerekeket a "Nyugat-barát" Jordániában

Az általános iskolai tananyag a közel-keleti szélsőséges csoportok ideológiáját tükröző tartalommal vannak tele Jordániában. Egyebek között azt tanítják a gyerekeknek, hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás, sőt a dzsidád szükségességét hirdetik.

Sokak szerint azért is radikalizálódnak sokan a pont ez ellen küzdő nyugatbarát hasámita királyságban, mert a gyerekek már az iskolában találkoznak az iszlám keményvonalas gondolataival - írta az AP amerikai hírügynökség a témát vizsgáló összeállításában.

A vallásos radikalizmust megelőzni hivatott oktatási reformok keretében a hatóságok már elkezdték a vallási órákon használt tankönyvek felülvizsgálatát, hogy a mérsékelt vallásgyakorlatra és mások tiszteletére tanítsák a gyerekeket.

A tananyag nagy része azonban még felülvizsgálatra vár, így például a nyolcadikos tankönyvben lévő egyik tanítás szerint

"a dzsihád minden muzulmán kötelessége",

ha egy ellenség támadást indít egy iszlám terület ellen. A "szent háború" akkor is szükségessé válik, ha valamely hatalom akadályozná az iszlám üzenetének hirdetését. Akik a dzsihádban részt vesznek, a mennybe kerülnek - áll a tankönyvben.

A hatodik osztályban a gyerekek azt tanulják, hogy

aki nem fogadja el az iszlámot, az pokolra jut, és Isten kínzásainak áldozatává válik.

A kilencedikes tankönyv pedig kontextus nélkül ír le egy történetet, amelyben Mohammed próféta hadserege kivégzi a foglyul ejtett férfiakat, a nőket és gyerekeket pedig rabszolgasorsba taszítja. Az IÁ ezzel a történettel szokta tagjainak kegyetlen módszereit igazolni - jegyzi meg az AP.     

A jordániai hatóságok mindeddig az első három általános iskolai évfolyam tananyagán hajtottak végre változtatásokat. Az átírt tankönyvek ezentúl azt tanítják a gyerekeknek, "hogyan legyenek mérsékelt muzulmánok, hogyan tartsanak másokat tiszteletben, hogyan éljenek olyan környezetben, ahol más nemzetiségek és kisebbségek is élnek" - mondta Mohammed Tnajbat, a közel-keleti hasámita királyság oktatási minisztere.

A többi évfolyam tankönyveit a következő két évben javítják át, és folytatják az iskolai oktatók átképzését  - tette hozzá.

Dalal Szalameh, a jordániai médiaintézet elemzője ugyanakkor azt mondta, hiába vizsgálták felül az alsós tankönyveket, azok továbbra is azt az üzenetet hordozzák magukban, hogy a világ muzulmánokból és nem muzulmánokból áll, a másként gondolkodás pedig helytelen.

Jordánia a 2011-es arab tavasz kirobbanása óta küzd az iszlám radikalizmussal, azonban az igyekezet ellenére szakértők szerint mintegy tízezer jordániai követi a szalafita ideológiát, amely az al-Kaida és a szomszédos Szíria és Irak jelentős területeit irányító Iszlám Állam szélsőséges szervezet ideológiájának alapját adják.

A közel-keleti országban jelenleg mintegy 300 embert tartanak őrizetben, köztük 130-at ítéltek el az IÁ támogatásáért. Sokan közülük az internetes közösségi oldalakon nyilvánították ki a szélsőséges szervezet ideológiáját tükröző véleményüket, így "elektronikus terrorizmus" vádjával akár hét év börtönbüntetésre is ítélhetik őket. Ennek az eljárásnak a bírálói szerint azonban ezekkel a szélsőséges gondolatokkal pont az iskolában találkoznak először az ország lakói.

Az oktatási tárca vezetője nem akart a még felülvizsgálatlan könyvek keményvonalas tartalmáról beszélni az AP-nek, de annyit elmondott, hogy a reformoknak is megvannak a határai. Jordánia iszlám ország, "nem lehet a társadalom kultúrájával szembemenni" - tette hozzá.