Egészségügy: a szakma az első, a politika csak utána jöhet

Szakmai szervezetekkel tárgyal a Jobbik, a begyűjtött tapasztalatok alapján fordulnak majd a lakossághoz.

Dr. Lukács László György azt mondta: a múlthéten megtartott Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) ülésén a szakmai szervezetek egységes álláspontja volt, hogy az egészségügyi ágazat legnagyobb problémája az alulfinanszírozottság. A képviselő bírálta a kormányzatot, amiért az nem hogy nem növeli, de GDP-arányosan a korábbiakhoz képest még csökkenti is az egészségügy támogatását, így a Jobbik szerint 2016 év elejére a rendszerváltás óta nem látott szintre zuhant az ágazat színvonala.

A politikus úgy fogalmazott, az egészségügyi dolgozók mára az elszegényedő réteghez tartoznak, egyfajta dolgozói szegénységbe kerültek.

Közölte: a központosított rendszer rengeteg adósságot termel, becsléseik szerint az adósságállomány minden hónapban 3-5 milliárd forinttal növekedik. Lukács László azt mondta, az alulfinanszírozottság következtében az egészségügyi dolgozók kiégési tehernek is ki vannak téve, "elcsigázottak, fáradtak". Ez -érvelt a politikus- az ellátás szintjét is rontja, ami a betegek reakcióival összevetve egy káros öngeneráló folyamattá válik - figyelmeztetett.

Együttérző egészségügy

Az ágazat dolgozóinak kivándorlásáról szólva Lukács László azt mondta, a Jobbik szerint "együttérző egészségügyre" van szükség, ahol egymásra tekintettel vannak a felek, olyan rendszer kell, ahol minden szereplő között együttműködés van.

Emlékeztetett: 2016 elején a problémák megoldása érdekében indítottak saját konzultációt, aminek előkészítése jelenleg is zajlik. Az egészségügyben először a szakmai szervezetekkel, az intézményekkel és tudományos műhelyekkel kívánnak konzultálni, majd ezután fordulnak az emberekhez, hogy véleményt alkothassanak - magyarázta a jobbikos képviselő. Hozzátette: ezidő alatt a parlamenti képviselők választókerületük szerint végigjárják az érintett intézményeket, hogy felmérhessék a problémákat.

A szakma az első

Mint mondta, náluk, politikusoknál jobban tudja a szakma hogy miket kell orvosolni, ezért a velük való együttműködés az elsődleges. Közölte, hogy múlthéten több mint kétszáz levelet küldtek ki a szervezeteknek, közülük már többen jelezték, hogy részt kívánnak venni egy tanácskozáson. A Jobbik azt reméli, tevékenységük a kormányt cselekvésre fogja sarkallni.

Vona Gábor Jobbik-elnök idei évadnyitóján jelentette be, hogy pártja Valódi Nemzeti Konzultáció néven saját fegyverét fordítja a kormány ellen, és egy olcsóbb, de a szakmai szervezetekkel való együttműködés keretében kialakított konzultációt indít az egészségügy, az oktatás és a korrupció témájában.