Beázás, vödrök, csótányok - apokaliptikus állapotok a kórházban

Beázás, vödrök, csótányok - apokaliptikus állapotok a kórházban

Kétes világhírnévre tett szert a Kútvölgyi kórház, amelynek felújítására 2016-ban kezdték meg, majd szépen félbe is hagyták. Az intézmény kívülről azóta is apokaliptikus állapotokat mutat, ám belül sem sokkal jobb a helyzet. A 24.hu olvasójának fotói mindent elárulnak a kórházban tapasztalható állapotokról. A képeken látható, hogy a plafon szétázott, az egyik lámpatestből víz csorog, a padlón pedig vödrökbe csöpög a víz. 

Reagált a kórház is: mint írták, a beázás üzemen kívüli területeket érintett és rendszeresen végeznek rovarirtást.
fdsfd

Fotó: 24.hu.

Mint kiderült: a portál olvasója egy ismerősét ment meglátogatni, aki többször találkozott már csótányokkal, az egyik példányról még fotót is készített.

A portál emlékeztet: a múlt héten megjelent határozat szerint a Kútvölgyi klinikai tömb klinikáit – az oktatás, a kutatás és a betegellátás folyamatos biztosítása mellett – a Semmelweis Egyetem belső és külső klinikai tömbjébe, vagyis a VIII-IX. kerületbe kell áthelyezni.

És máris felszabadult egy értékes XII. kerületi telek.

Még mindig úgy néz ki a Kútvölgyi Kórház, mintha háborúban állna Magyarország | Alfahír

Az ígéretek szerint már kész kéne lennie a budai Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje energetikai korszerűsítésének, de a mai napig úgy néz ki az épület, mintha szétlőtték volna.De tényleg úgy:

Üzemen kívüli területek áztak be, rendszeresen végeznek rovarirtást

A cikk megjelenését követően reagált a Semmelweis Egyetem. Mint írták, az elmúlt napok esőzései miatt a Kútvölgyi Tömb legfelső emelete beázott, ez a régi, üzemen kívüli konyha területe, ahol munkavégzés már nem folyik. Az alsóbb szinteket, ahol betegellátás is van, a beázás nem érinti. A tömbben rendszeresen végeznek rovarirtást, a következő, már korábban beütemezett és májusban megrendelt munka ma kezdődik az épületben. A Semmelweis Egyetem klinikáinak Kútvölgyi Tömbből való áthelyezéséről egy 2018. december 13-i kormányhatározat (1672/2018.) rendelkezett.