Közel 5 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) várólista lekérdezésre szolgáló adatbázisa is tartalmazza azokat az adatokat és információkat, melyeket a betegek számára iránymutatónak és fontosnak tartanak - írja az Mfor.hu.
A portál még tavaly októberben készített egy cikket, melyből kiderült, van műtét, melyre akár éveket is várnia kell a betegeknek.
Az Alapkezelő ezt követően egy helyenként meglehetősen pökhendi - közleményt adott ki, mely szerint nem a portál által is közölt "tervezett" időtartam a mérvadó, hanem a tényleges várakozási idő, cikkükben pedig visszaéltünk "a transzparencia elv megvalósítása által elérhető információkkal".
Azóta eltelt öt hónap, mégis csak most derültek ki a pontos számok. Eszerint a tervezett várakozási idő bizonyos beavatkozások esetében továbbra is években mérhető és a gyakorlat is sok esetben ezt támasztja alá, a tényleges várakozási időnél az elmúlt 6 hónap adatai alapján fél év a rekord. Transzkatéteres szívbillentyű beültetésre ugyanis 195 napot biztosan várni kell (ez kicsit több mint 6 hónap), bár az egészségügyi intézmények tervei szerint 606 nap várakozási idővel is lehet számolni jelenleg.
Csak kicsivel vannak jobb helyzetben azok, akik urulógiai kisműtétre várnak: a tényleges várakozási idő 148 nap, vagyis majdnem 5 hónap (ugyanakkor a tervek alapján akár 192 nap is lehet belőle). A harmadik leghosszabb időt, 4,5 hónapot a bélrendszer nagyobb műtéteire kell várnia a betegeknek a NEAK adatbázisa szerint.
Tavalyhoz képest csípőprotézis műtétnél nőtt legjobban a várólista hossza, 88 napról 94 napra. A jelentős kiterjesztett gerincműtéteknél viszont látványos javulás mutatkozik a tényleges adatok alapján: 87 napról 62 napra csökkent a várakozási idő.
A várólistákon szereplők létszáma is hirtelen látványos csökkenést mutatott adataink alapján (Kásler Miklós miniszter már februárban beszélt erről) Miközben tavaly év végén még meghaladta a 35 500-at a várólistákon szereplő betegek száma, mostanra már "csak" 29 650-en vannak rajta. A közel 5000 fős csökkenés ráadásul nem egy több hónapos folyamat eredménye, hiszen egészen márciusig egyre többen szerepeltek a várólistákon (36 700-an voltak március elején), aztán április első napjaira több mint 7000-rel apadt a létszám.
A legtöbben, 9535-en szürkehályog műtétre (március elején még több mint 11 ezren voltak), 5312-en térdprotézis műtétre (előző hónapban 6027-en voltak), 4036-an pedig csípőprotézis műtétre várnak (egy hónapja 5161-en voltak a listán) - írja a portál.