Nos, tényleg „lett nagy csodálkozás” az első negyedéves gazdasági adatokat látva, ahogy azt Orbán Viktor megjósolta! A kormányfő szavai dodonai jóslatnak is beillenek, hiszen a csodálkozás valóban megvalósult, még ha nem is úgy, ahogy azt a Karmelita ura szerette volna, sőt!
Persze remek kérdés, hogyan is jutottunk oda – megint –, hogy a nagyívű tervek után „pofára essünk, mint a zsíroskenyér”. (Böde Dani után szabadon.) Nagy Márton és a magyar gazdaság irányítói és tervezői
immár sokadik alkalommal lőnek mellé, nem kicsit, nagyon, és nem egy-két tized százalékponttal, hanem jelentősen.
2023-ra és 2024-re is 4 százalék körüli gazdasági növekedést jósoltak, emlékezünk: lett belőle mínusz 0,7 meg egy halvány plusz 0,6. „Na, de majd Trump elhozza a Kánaánt!” – hallatszott a reményteli ígéret a fideszes szájakból tavaly ősszel, Orbán Viktor pedig nem is kertelt, közölte, hogy a republikánus jelölt győzelme esetén békeköltségvetést nyújtanak be, amiben 3-5 százalék közé lökik a magyar gazdasági növekedést.
Közismert, ha meg akarjuk tudni előre, ki nyeri az amerikai választást, akkor ne a közvélemény-kutatók, hanem a fogadóirodák számait nézzük! Trump jött, látott, győzött – majd nem történt semmi pozitív.
Negatív viszont annál inkább: a vámháború, melyben a Fehér Ház régi-új lakójának álláspontja naponta változott, globális bizonytalanságot eredményezett, a vállalkozók pedig annál jobban semmit nem utálnak, mint hogy nem tudják, mennyit kell majd fizetniük. Ez a bizonytalanság pedig továbbra is magasan tartja a globális kamatszintet.
Itt térjünk vissza Magyarországhoz! A tragikusan rossz első negyedéves GDP-adatok részleteiről egyelőre annyit tudunk, az elsősorban az ipar és a beruházások beszakadásának, vergődésének tudható be. Nosza, hát akkor ezeket kellene felfuttatni! Na, de mibű’?!
A magyar gazdaság kitettsége elsősorban a német gazdaságnak közismert. Hogy kibontsuk az igazság minden szeletét, meg kell jegyeznünk, ez gyakorlatilag a teljes európai gazdasági övezetre igaz. A német gazdaság pedig betegeskedik gyakorlatilag 2018 óta. Nem teljesen ördögtől való tehát a kabinet részéről arra hivatkozni, hogy ha legfőbb kereskedelmi partnerünknél (fő export célországunknál) nincs felvevőpiac, akkor az a magyar gazdaságra is kihatással van, hiszen az itteni üzemek hova termeljenek?
De mégis, mire számítottak Nagy Márton irodájában? Hogy az úgynevezett háborúpárti Németország (amelynek gazdasága – állítólag – épp emiatt szenved) egyik pillanatról a másikra prosperáló El Dorádóvá válik?
Történelmi bűn azonban Orbán Viktorék részéről, hogy nem követték a tankönyvet: a hét bő esztendő alatt félre kell tenni azt, amit a hét szűk esztendő alatt el kell majd költeni. Ám Magyarország a hét bő esztendő alatt nem tartalékolt, az állami megbízások annak ellenére elárasztották a piacot, hogy a piac azt maga is felszívta volna. Pedig mekkora szükség lenne most az akkor elköltött pénzre! Ami persze nem azt jelentette volna, hogy Dagobert bácsiként egy óriási toronyban tároljuk a pénzérméket, hanem hogy érdemben csökkenthettük volna az államadósságot, hogy amikor később szükség lenne pénzre, akkor államkötvények révén tudjunk szerezni.
Hiszen több mint száz éve ismert közgazdasági módszer, hogy ha pang a piac, recesszió van, zsugorodik a gazdaság, akkor az állam saját megbízásokkal teremti meg a keresletet. (Ez az úgynevezett keynesi iskola.) Ehhez azonban pénz kell. Amit államkötvények kibocsátásával most is elő tudnánk teremteni, de milyen áron?
És itt kapcsolódik vissza a trumpi ámokfutás a magyar gazdasághoz: a magas kamatok miatt az állam is csak magas kamattal tud kötvényeket kibocsátani, és a vállalkozások is csak magas kamattal tudnak beruházási vagy működési hitelhez jutni.
Mert előírhatja Nagy Márton, hogy minden tíz falu építsen egy gyárat, és ehhez támogatást is nyújthat az állam, ennek ára (a kamat) óriási terhet fog róni a költségvetésre, azaz a magyar adófizetőkre.
Okkal merül fel a kérdés a kedves Olvasóban: miért nem csökkent kamatot a kereskedelmi bank vagy éppen a Magyar Nemzeti Bank? Nos, azért, mert az úgynevezett szuverenitás nem más, mint a rozsdás rögvalóság piros-fehér-zöld mázzal leöntött kormánypropagandája. Magyarország gazdasága (és gyakorlatilag Németország, Franciaország és Nagy-Britannia kivételével a többi európai országé is) kicsi és nyitott. Nem csökkentheti saját kamatlábait anélkül, hogy ennek a pénzpiacon ne lenne hatása. Ha csökken a kamatláb, kevesebben fogják keresni az adott ország devizáját, tehát elértéktelenedik. Emellé jön még az úgynevezett országkockázat, azaz hogy mennyire találja kockázatosnak a piac az adott ország kötvényeibe történő befektetést. A nagy gazdaságok, mint az amerikai, a kínai persze itt is előnyben van, nem csoda, hogy az európai országok is hasonló méretű gazdaság létrehozását szeretnék elérni, ezt nevezhetjük Európai Gazdasági Közösségnek, Európai Uniónak, más megközelítésben eurózónának is.
A magyar jegybank tehát nem tud akkor kamatot csökkenteni, ha nemhogy a nagy, de még a regionális jegybankok sem csökkentenek. Varga Mihálynak nemcsak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, illetve az Európai Központi Bank lépéseit kell árgus szemekkel figyelnie, pár pillantással még Varsót is szemmel kell tartania, hogy megmaradjon a magyar kamatelőny, és a befektetők inkább forintkötvényt vegyenek zlotykötvény helyett!
Nagyon szép rogáni kommunikáció az új gazdaságpolitika meg hogy Magyarország meg tudja csinálni, csakhogy szembejött a valóság, az újabb technikai recesszió. Ebből a gödörből csak akkor tudnánk kimászni önerőből, ha nagyjából 8-10 évvel ezelőtt a Nagy Útelágazódásnál a prociklikus gazdaságpolitika helyett az anticiklikust választotta volna a magyar gazdasági vezetés. Lenne mozgástér a kamatkiadásokra, az állam meg tudná teremteni a piacról hiányzó keresletet, így bővülne az ipar, lennének beruházások.
A Nagy Útelágazódást már elhagytuk, és a két ösvény között most már áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong.
A repülőrajt elmaradt a már említett történelmi és jóvátehetetlen bűn miatt (hiszen időben nem tudunk oda visszamenni), és majd csak akkor lesz „fantasztikus évünk”, ha a világ és Európa jelentős gazdaságai is úgy gondolják.