Egy csapatban! - Sportot űznek a korrupcióból a XX. század pártjai

Tóth Péter a szegedma.hu szerint a KSE-botrány szegedi vonatkozásáról beszélt, mely a XX. század legnagyobb pártjait érinti. 

Tóth Péter a szegedma.hu szerint a KSE-botrány szegedi vonatkozásáról beszélt, mely a XX. század legnagyobb pártjait érinti. A kecskeméti sportegyesület ügyében a támogatások vonatkozásában legalább 425 millió forint tűnt el, illetve további 300 millió forinttal nem tud ez a sportegyesület elszámolni, ez alapján a szegedi ügyészség vádat emelt hat vádlott ellen. Ebben az egyik szereplő Kecskemét egykori fideszes elnöke, azonban egy szegedi cég is érintett.

„Egy szocialista képviselőhöz, nevezetesen Tóth Károlyhoz kötődő családi körről van szó, aki érintett ebben a vádemelésben, konkrétan a szereplők között találjuk a lányát, illetve a vejét”

- fogalmazott a jobbikos lokálpolitikus, aki szerint ezzel Tóth Károly megbukott, hiszen a saját lányát nem tudta felvilágosítani, hogy mi az, amit nem szabad megtenni.

A sportegyesület minimálbérre jelentette be a sportolóit, majd a támogatásokat tovább számlázta marketingszerződések formájában, amelyek mögött valós teljesítmény nem volt, ezeket a pénzeket pedig készpénzben felvették, majd nem számoltak el vele, emiatt indult meg az eljárás. A jobbikos politikus kitért a társasági adók (TAO) formájában megnyilvánuló sporttámogatásokra is, kritizálta, hogy éves szinte mintegy 60-70 milliárd forint nem kerül bele az állami költségvetésbe, e pénzek nyomon követése lehetetlen, ez a helyzet pedig teret enged a politikai korrupciónak. Szavai szerint az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy bőségesen el tudnák viselni ezeket a forrásokat. Tóth Péter kitért az európai uniós beruházásokhoz kötődő visszaélésekre is, a legnagyobb korrupciós mezőnek nevezve a nagy operatív programokat, ahol szerinte

„általános gyakorlat a tíz-tizenkétszeres túlszámlázás, a pénzek visszaosztására megvannak a bejáratott módszerek, melyeket a közvélemény sejt, de nem tud, csak annyiban érzékel, hogy politikusokhoz közel álló családtagok, barátok hirtelen meggazdagodnak”

Hozzátette:

“Ezt a gyakorlatot mind a sporttámogatási finanszírozás, mind az európai uniós támogatások felhasználása tekintetében meg fogjuk változtatni, hiszen ez egy torz nemzetgazdasági arculatot teremt Magyarországon”.