„Előszóban annyit, hogy többen mondták-mondják, érzékeny és érzelmes ember vagyok... Így hát nem hazudtolom meg magam, vállalom most is és nem szégyellem...”
- Mikor és hol születtél? - 1965. február 16-án láttam először édesanyám mosolyát Budapesten, könnyeimmel küszködve! (nevet) Néha most is küzdök ezzel a jelenséggel, az éveim haladtával egyre többször…
- Milyen iskolákat végeztél? Milyen tanuló voltál?
- Szakközépiskolai érettségim van. Az elektronika területén okítottak, a lustaságom ellenére elég sikeresen. Igaz, a házi feladatok nem vonzottak túlságosan, ezért az órákon figyeltem rendesen. (nevet)
- Testvéred van?
- Van egy kilenc évvel idősebb nővérem.
- Milyen gyermekkorod volt?
- Meleg, szerető családban nőttem fel, édesapám tanárember volt, imádtam őt. Következetes, mégis szabadjára engedős volt, kamaszkoromban volt is egy-két „bajuszakasztás”, de alapjában véve nem voltam rossz gyerek. Szüleim becsületre neveltek, a mindennapi szeretet ott lengett körülöttünk. Ezért is vallom ma is azt, hogy egész évben kell szeretni, nem csak az ünnepeken.
- A családban volt, aki zenével foglalkozott? Milyen zenei hatások értek legelőször, milyen stílussal, előadókkal barátkoztál meg leghamarabb?
- Édesapám fiatal korában műkedvelő dobos volt, jó hanggal megáldva, de semmi különös. Az első élményem a Beatles Here Comes The Sun-ja volt, odáig voltam érte, kb. 12 éves lehettem. Érdekes, azt mondják, ahogy „öregszünk”, egyre korábbi emlékeink jönnek elő... én meg alig emlékszem. Akkor ezek szerint még fiatal vagyok. (nevet)
- Több helyen is arról lehet olvasni, hogy viszonylag elég későn kezdtél el gitározni.
- Így igaz. Hatéves koromban kaptam egy pici dobgitárt (éppen most ajándékoztam el tombolán a jubileumi „Vili 50” koncerten), amit annak rendje és módja szerint behangoltam, eljátszottam egy blues sémát, aztán felraktam a szekrény tetejére 16 éves koromig. (nevet) Úgy látszik, akkortájt a modellvasút jobban érdekelt. (nevet)
- Mikor újra levetted, magadtól kezdtél el tanulni rajta vagy tanárhoz is jártál?
- Két évig jártam Csepei Tiborhoz – mint akkor oly sokan – majd másfél évig Török György barátomhoz.
- Majd’ két évtizedig blues-t játszottál. Hogyan emlékszel vissza erre a hosszú időszakra?
- Középiskolai zenekarosdival indult a „karrierem”, ami 16 évig tartott, ez volt az Udvari Bolondok. Akkor szerettem meg a Hobo Blues Band-et, sokat zenéltünk velük egy színpadon... ezek nagyon szép emlékek!
- Utána hol folytattad?
- Nem nagyon „ugráltam” zenekarok között. Életemben két bandában játszottam, az Udvari Bolondokban, és a szinte „jogfolytonos” Vili és a Bolondokban, majd jött az Ismerős Arcok. Ez kettő! (nevet)
- Privát beszélgetésünkkor említetted, hogy ennek a Vili és a Bolondok nevű formációnak van egy rögzített anyaga. Ennek sorsáról tudsz valami biztatót mondani?
- Az anyag kész... ez a biztos. (nevet) Hogy mi lesz vele? Nem tudom, pedig akik ismerik, szeretik nagyon.
- Az Ismerős Arcok 1999-es megalakulásakor milyen tervekkel vágtatok neki a közös munkának? Személy szerint te milyen fantáziát láttál a zenekarban, mit szerettél volna megvalósítani a többiekkel?
- Sok helyen megjelent már a „sztori”. (nevet) Két, egykor sikeres másodvonalbeli zenekar két-két tagja összeállt, hogy tovább zenéljen. Az évek múlásával (legalább kettő kellett, hiszen mindegyikünk kialakult egyéniséggel érkezett, volt súrlódás is rendesen) barátság lett, egymást választottuk, egy úton akartunk mendegélni. (nevet) A mendegélésből pedig szerencsére egy hosszú túra lett, ami remélem, még sokáig tart, hiszen messze még a cél! (nevet)
- Ha az elmúlt 15 évedet kellene a zenészkarrieredre összpontosítva röviden, néhány mondattal jellemezni, akkor mit válaszolnál?
- Barátság. Kitartás. Sosem csüggedtünk, sosem akartunk másoknak megfelelni. A magunk örömére játszottunk és játszunk, ha pedig ez összecseng a közönség ízlésével, az csak további gyönyörűség! Egy álom valóra váltása. Vagy több álom, hisz hatan vagyunk. (nevet) A 16 évesen elképzelt ábrándvilág beteljesülése. Ilyeneket érzek… Azt csinálom, amit szeretek, azokkal, akiket szeretek, azoknak, akik szeretnek minket! Nincs ennél – vagy legalábbis kevés – szebb dolog!
- Oroszlánrészed van az Ismerős Arcok sikerében, hiszen nem egy szimpla gitáros vagy, hanem termékeny zeneszerző is. Alkotás közben mi ad ihletet?
- Hú, ezen már én is sokat elmélkedtem... a válaszom pedig az, hogy nem tudom. A barátaim visszajelzése biztos inspirál! De, hogy mitől jön, mi hozza elő? Atti szokta mondani, hogy alapjában véve a rockzenét én hozom. De akkor hogy született meg mondjuk a Trianoni séta? Vagy a Dolog, esetleg a Ha lemegy a nap? Szóval, érdekes világom van. (nevet)
- Mindig az aktuális I.A. lemezhez írsz kimondottan dalokat, vagy vannak a fiókodban régebbről megmaradt ötletek is, amiket ha néha-néha előveszel, akkor egy kis igazítás, frissítés után fel tudod őket használni?
- Ehhez egy gondolatot fűznék, anélkül, hogy más zenekarokkal foglalkoznék... Sokan írják, mondják, hogy a lemezükre írnak 50 dalt, kidobnak belőle 35-40-et, és a maradék lesz a lemez. Vagy a maradék legjobb. Mi csak annyit szerzünk, amennyi kell. Ha 12 dal lesz a lemezen, akkor 12-t, ha 16 lesz, akkor annyit. (nevet) Tehát, általában mindig az aktuális albumra hozom például én a zenéket, de szerintem a többiek is. Nálunk így megy ez! (nevet)
- A szólóid nehezen születnek, vagy ha már kész az adott dal, akkor hamar megalkotod az odaillő futamokat, harmóniákat, dallamokat?
- Nálam könnyen jön, általában improvizálok és abból alakul ki. Volt úgy, hogy a lemezről kellett leszednem a saját játékomat. (nevet) Mert az úgy volt jó, úgy volt kerek. Remélem, nem szerénytelenség, másoktól hallottam, hogy a szólóim folytatása a dalnak, elbeszélése a szövegnek, tovább viszi az adott nóta érzelmi hangulatát és talán meghatározza is... Erre büszke is vagyok. De tényleg! (nevet)
- Otthon komponáló, vagy a turnébuszban, beállások közben is dalokat alkotó zenész vagy?
- Is-is. De inkább lusta! (nevet)
- Vannak olyan előadók, zenekarok akik még manapság is inspirálnak? Egyáltalán hallgatsz kortárs magyar vagy külföldi lemezeket, esetleg kifejezetten gitárzenét?
- Vannak bizony! És szükség is van ilyenekre! És csak csodálom, istenítem őket, meghajlok a géniuszuk előtt! A régiek, mint például George Benson, Eric Clapton (örök imádat), Scott Henderson, vagy az újabbak közül John Mayer, vagy Michael Lee Firkins. De odáig vagyok más hangszeresekért is, mint például Richard Bona, vagy... Stevie és Lecsó! (nevet)
- Van valami olyan hobbid, ami nem a zenéléssel kapcsolatos, vagy a szabadidődben is a muzsikálás, zeneszerzés körül forog minden?
- Az tuti, hogy a zene kitölti az életem. De mellette érdekel a csillagászat, vagy éppenséggel a technikai eszközök, tudományok. Persze csakis amatőr szinten. (nevet)
- Óvatos utalások történtek már egy bizonyos Práder Vilmos szólólemez kapcsán. Igazak-e ezek a felröppent hírek?
- Igen, noha ez sosem foglalkoztatott nagyon. De most, hogy 50 vagyok... Gondoltam egy 50 Február című albumra. Ha lusta vagyok (mint mondtam, ez nagy hibám) akkor Elmúlt 50... (nevet) Vagy valami hasonló. Viszont tényleg készülnek a nóták! (nevet)
- Két nagyfiad van. Ők már barátkoznak a gitárral?
- Mindkét fiam jó füleket örökölt tőlem, de csak a kisebbik zenél. Már hat éve nyomja keményen és már most jobb, mint én! (nevet) És csak 19 éves! Remélem, nagy jövő előtt áll! A nagyobbik is foglalkozik zenével, de a másik oldalról kóstolgatja. Szereti a hangmérnöki munkát, de még csak műkedvelő szinten. Mindenesetre büszke vagyok rájuk, olyanok, mint az apjuk, mi mást tehetnék? (nevet)
- Egy kis ’játékra’ invitálnálak: a következő öt szóra, kifejezésre az először eszedbe jutó mondattal, mondatokkal válaszolj már légy szíves. Tátrai Tibor.
- Mentor. Példakép. Tisztelet. Őszinte csodálat és szeretet.
- Erdély.
- Szívjóság. Józan ész. Furfang. Nemzet.
- Barátság.
- Örök. Elfogadás. Megértés. És persze, hogy szeretet.
- Diósd.
- Befogadtak. Szeretnek. Nyugalom.
- Csepregi Ismerős Arcok tábor.
- A „határtalan” barátság. Jókedvű önfeledtség.
- Szeretsz úton lenni, utazni vagy ezt a koncertek szükséges és rossz velejárójának tekinted?
- Ha nem lennénk barátok, utálnám! Így viszont? (nevet) Volt úgy, hogy hét nap alatt tíz koncertet adtunk és utaztunk párezer kilométert. Kiszálltunk jókedvvel a zenekari buszból és megkérdeztük egymást: holnap nem megyünk el együtt az Állatkertbe? (nevet)
- Személy szerint hol szeretsz játszani, hol érzed magad a legjobban? Kis klubokban, a nagyobb koncerttermekben vagy esetleg a szabadtéri fesztiválokon, fellépéseken?
- Mindegyiket másért szeretem, de ugye ez nagy közhely! (nevet) Ami biztos, hogy habár eddig már túl vagyok a 2300. koncerten, mégis izgulok, egy-két dalig bennem van a drukk. A kis klubok már kivételek, hisz a családias hangulat megnyugtat, de a többezres tömeg, huhh, az valami csodálatos!
- Egy-egy új lemez megjelenése vagy egy nagyobb volumenű koncert után mennyire ’vágysz’ a közönség visszajelzésére, az első véleményekre?
- Sajnos nagyon! Imádom a pozitív visszajelzést, most is vallom, hogy a tapsnál nincs felemelőbb és meghatóbb! Biztos hiúság is, ez is benne van! De hát ilyen vagyok, akik szeretnek, elviselik! (nevet)
- Sikeres, és ami talán a legfontosabb, elégedett embernek, zenésznek tartod magad?
- Mivel az ábrándok teljesültek, boldog embernek tartom magam. Istenített zenészekkel játszottam együtt, bejártam olyan helyeket a zenekarral, amik talán még az álmaimban sem szerepeltek. Érzem a közönség szeretetét, ez éltet, ettől hatódom meg, ez az életem... (könnybelábadt szemmel nevet)
- Külső szemlélőnek a zenekar az ’aranykor’-ban van, hiszen sűrűn adtok ki lemezeket, egész évben folyamatosan koncerteztek, jókora és állandó rajongótáborotok van. Így érzed-e te is, van-e még innen feljebb? 2015-re mi a kitűzendő újabb cél?
- Így érzem én is, és remélem ez a történelmi léptékű „aranykor”. Biztos van! (nevet) A barátaim húznak előre, velem vannak, és egymásba kapaszkodva tervezünk és „megvalósítunk”. Most például az új lemezünket. Szerintem tesszük a dolgunk, azt csináljuk, amit szeretünk, és ez elég.