Egy szomorú nap végén, elutasítva

A program kedd éjjel lejár - szögezte le Dijsselbloem.
 
Elmondta, hogy a görög fél elutasította a nemzetközi intézmények azon javaslatait, amelyek Görögország által megvalósítandó hiteles és fenntartható szerkezeti reformokra irányultak. A görög kormány népszavazásra viszi a kérdést, mégpedig azzal, hogy a nemzetközi intézmények javaslatának az elutasítását indítványozza a görög lakosságnak - tette hozzá az Eurózóna elnöke.
 
Közölte, hogy a testület szombati ülésének közös megállapításaival a görög pénzügyminiszter nem értett egyet. Az eurózóna Görögországon kívüli további 18 országának a pénzügyminisztere tovább folytatja a tanácskozást arról, milyen további lépések szükségesek "az euróövezet hitelességének és stabilitásának a megőrzéséhez". 
 
Az Eurócsoport sajnálja, hogy nincs lehetőség a további tárgyalásokra. A görög fél megszakította a folyamatot - hangsúlyozta Dijsselbloem, ismertetve a 18-ak közös nyilatkozatát.
 
Az Eurócsoport holland elnöke szerint "sportszerűtlen" Athén eljárása, a népszavazás kiírásával.  
 
Ha egy kormány ennyire negatív módon beszél egy segélycsomagról, akkor csekély annak a hitelessége, hogy azt hajlandó lenne megvalósítani, amennyiben (a népszavazáson) mégis az igenek kerülnének többségbe - mondta Dijsselbloem.
 
A holland pénzügyminiszter szavaiból kitűnt, hogy a görög fél által a nyilvános nyilatkozatokban használt formula, miszerint a július 5-i népszavazás miatt "egy kevés idővel" kérik - mint most kiderült, sikertelenül - a június 30-án lejáró csomag meghosszabbítását, a tárgyalóasztalnál valójában nem néhány napos, hanem egyhónapos hosszabbítási kérelemként hangzott el.
 
Arra a kérdésre, hogy a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank (EKB) most meddig finanszírozhatja tovább a görög bankok likviditását, Dijsselbloem elhárította a választ, mondván, "az EKB független" intézmény. Görögországnak azonban - tette hozzá - teljesítenie kell adósságtörlesztési kötelezettségeit.