Az mno.hu úgy tálalja ezt a kérdést, hogy a palagáz kitermelésével megszabadulhatunk az orosz gázfüggőségünktől, vagy legalábbis csökkenthetünk annak mértékén. Ami persze jól hangzik, és kívánatos is, ugyanakkor ez a fajta termelés csak egy újabb zsákutcába visz. Igaz, nem kell attól tartani, hogy bármi is magvalósul a kormányzat ilyen irányú elképzeléseiből.
Új lendületet adhat a nem konvencionálisan kitermelhető olaj és gázmezők feltárásának a kormány bányajáradék-csökkentése. A kabinet friss javaslata szerint ezen mezők esetén az általános 12 százalékról 2 százalékra csökkenne a bányajáradék, vagyis a bevételarányos adó esetében 10 százalékpontról mondana le az állam a siker érdekében - írta a napi.hu.
A kormány ezzel párhuzamosan a bányatörvényt is kiegészítette: a bányafelügyelet hatáskörébe helyezi a kitermeléshez szükséges technológia (például: rétegrepesztés) alkalmazását, illetve a bányafelügyeletnek kell engedélyeznie a műszaki folyamatokat is.
Csodaszer?!
A palaforradalom vajon tényleg kirángathatja hazánkat és Európát a hagyományos és egyre fogyó földgáztól való függőségéből?
Nyilvánvalóan nem, és ehhez elég néhány rövid gondolat erejéig a nem hagyományos kitermelés hazájába, az Egyesült Államokba látogatni (persze maradhatunk a kontinensen is, például Lengyelországban az elvégzett ötven fúrásból mindössze egy volt sikeres).
A technológia kulcsszava a rétegrepesztés.
A művelet során, különböző rákkeltő nehézfémekkel teli vízzel szétrepesztik a több kilométer mélységben lévő kőzetet, hogy az így kialakított csatornákon keresztül kitermelhessék a fosszilis készletet. Egyébként már maga a fúrás iránya is eltér a megszokottól, hiszen a kívánt mélység elérése után vízszintesen halad a kutatás.
Amellett, hogy iszonyúan költséges ez a módszer, roppantul veszélyes is.
Becslések szerint, a legjobb esetben is, a folyadék negyede a földrétegben marad, ahol aztán majd a vízbázisunkat mérgezi meg (egyébként a pesszimista becslések szerint a rétegrepesztés során használt mennyiség akár 90 százalékban is a mélyben maradhat).
Ugyancsak nem elhanyagolható az a tény, hogy a palagáz kitermelésével a földcsuszamlások száma is megnövekedett a kutak környékén.
Ám, ha a környezetvédelmi szempontokat félre is toljuk (mondjuk hazánkban ez egy bevett szokás), financiális oldalról vizsgálva sem egyértelmű a beruházás létjogosultsága.
Mivel a palagáz csak bizonyos világpiaci ár mellett térül meg (ezért is tartja még mindig alacsonyan Szaúd-Arábia az olaj árát, így akadályozva az amerikaiak nem konvencionális törekvéseit), jelen pillanatban az Egyesült Államokban sem számít ez éppen jó befektetésnek. Sőt a történetnek megvan az a diszkrét bája is, hogy a palaforradalom kitörése pillanatában a beruházók komoly hiteleket vettek fel annak érdekében, hogy elindíthassák a vállalkozásukat.
Most viszont ugyanabba a válságba került az ágazat, mint néhány esztendővel ezelőtt az ingatlanlufi kipukkanása után a bankszektor.
Egyébként hazánkban is próbálkoztak már a Makói-árokból felhozni a szénhidrogén-kincset, azonban a kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. illetve a GazProm érdekeltségébe tartozó szerb NIS 300 millió dollár(!) elköltése után felhagyott a projekttel.
A palagáz helyzetével a későbbiekben részletesen is foglalkozunk.