Egyre sürgetőbb a kamerás felügyelet

Az ózdi polgármester tovább sürgeti a hatóságot, hogy lépjen végre a közmunkások ügyében.

A városvezető péntek reggel telefonon értesült arról, hogy az egyik dolgozó megfenyegette és verekedést igyekezett kiprovokálni a munkairányítóval szemben.
 
Mint kiderült, több alkalommal fordult már elő, hogy ez a személy eldobta a szerszámokat, nem akart munkát végezni, határozottan ellenállt a feladatvégzésnek. A munkairányító felszólítására többször is fenyegetően reagált, de a folyamat akkor csúcsosodott, amikor már verekedést is akart kezdeményezni.
 
A megfenyegetett munkairányító azonnal szólt a felettesének, majd értesítették az esetről a polgármestert is, aki biztosította a munkairányítót, hogy mindenben mellette áll, és számíthat a segítségére.
 
Arra kért, ha lehet, sürgessem meg a kamerák használatának elindítását, mert azok használatával elkerülhetővé válnának az ilyen esetek, máskülönben a helyzetet ismerve, idézem „anarchia lesz” - idézte fel Janiczak Dávid.
 
A polgármester ezért ismételten arra kéri a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), hogy gyorsítsa fel a vizsgálatot Ózd ügyében.
 
Ahogy az élet azt bizonyította is, már több esetben történt fenyegetés, ne várjuk meg, hogy ez tettlegességig fajuljon - szögezte le Janiczak, aki arra is emlékeztetett, hogy a munkairányítóknak biztonság kell munkájuk végzéséhez, a programban pedig tisztességes munkavégzésre van szükség az eredmények biztosításához.
 
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezdeti rend és fegyelem után – mivel érzik a munkások azt, hogy ezek figyelmen kívül hagyására biztatja őket a média, a szélsőségesen liberális pártok, és még a vizsgálat kimenetele is kérdéses – egyes területeken kezd ismét visszájára fordulni a munkamorál és a hozzáállás. Felhívom a figyelmet arra is, hogy egy jól működő programot sodor veszélybe az, amint egyes pártok, médiumok politikai célokra akarják felhasználni az ózdi sikereket - tette hozzá a politikus.